2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Nyolc gyerek meghalt, az IKEA visszahív 29 millió szekrényt

2017-11-23 387

malmAz IKEA óriási visszahívásra kényszerül, mivel a megelőző kampány ellenére is történt halálos eset a cég egyik bútorával. A Magyarországon is kapható fiókos szekrények nem megfelelő rögzítés esetén felborulhatnak, az Egyesült Államokban már nyolc gyerek halt meg a fiókos szekrények miatt. 

 Az IKEA-nak nem maradt más választása,

vissza kell hívnia 29 millió darab  bútort az Egyesült Államokban és Kanadában.

Ezt kedden jelentette be a svéd bútorgyártó, miután októberben újabb gyerek halt meg a cég bútora miatt.  A MALM családba tartozó bútorok miatt már legalább nyolc, három évnél fiatalabb gyerek vesztette életét.

A halálesetek úgy történtek, hogy a gyerekek fel akartak mászni az adott darabra,

de azok kibillentek egyensúlyukból, ráborultak, és maguk alá temették a gyerekeket.

Az első dokumentált eset 2002-ben történt, míg a legutolsó idén októberben, akkor egy kétéves fiúra dőlt rá a komód.

Tehát a visszahívásra ítélt szekrények legnagyobb baja az, hogy könnyen felborulnak, ha nincsenek megfelelően rögzítve.

A svéd vállalat 50 millió dollár kártérítést adott eddig a családoknak.

A visszahívásokat már 2016 júniusában bejelentették, akkor azonban ez opcionális volt.

Az IKEA és a balesetet kivizsgáló szervezetek arra kérték a tulajdonosakat, hogy cselekedjenek: vagy vigyék vissza a szekrényeket, vagy rögzítsék azokat megfelelően.

A nagyobb biztonság miatt a bútorgyártó kiterjesztette a kommunikációt: a közösségi médiában, a honlapon, a tévében és szórólapokon is figyelmeztette a bútorok tulajdonosait, hogy tegyék meg a szükséges biztonsági intézkedéseket.

Az IKEA 13 millió e-mailt küldött ki a visszahívással kapcsolatban két hónapja, eddig több mint 1 millió bútort cseréltek vissza.

Az említett termékek a 60 centinél magasabb gyerekeknek szánt fiókos szekrények, illetve a 75 centinél magasabb felnőtt szekrények – írja az Independent.

Ha valaki mégsem a visszahívás mellett döntött, akkor extra tartozékokat kapott, amelyek segítségével a falhoz lehetetett rögzíteni a szekrényt.

A MALM termékcsaládot Magyarországon is lehet kapni, de a vállalat nem vonja ki a terméket a magyar piacról.

A teljes cikk és a bútorokról való figyelmeztetés az origo.hu-n olvasható.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője