2025. december 22., hétfő - Zéno

Archívum

Megatrendek a magyar irodakultúrában

2017-11-22 440

irodapiac2016A globalizáció és az információs társadalom közelebb hozta egymáshoz a kontinenseket, így ha valami elindul a nyugati kultúrában, akkor abból nagy valószínűséggel megatrend lesz az egész világon. Nincs ez másként az irodapiacon sem, ezért most megnéztük, hogy az iroda.hu felmérésében milyen megatrendek jelennek meg.

Az iroda.hu nemrég egy felmérést készített, amelyben több mint 500 munkavállaló vett részt. Ebben a magyar munkakultúrát, az irodai szokásokat és a trendeket vették górcső alá. A felmérés statisztikái alapján számos megatrendet is azonosíthatunk, amelyek a világban hódítanak.

Mobilitás

Minden tízedik válaszadó szívesen dolgozna közösségi irodában, míg több mint harmaduk úgy gondolja, hogy otthonról végezné el a munkáját, vagyis csaknem az összes válaszadó fele már mobil munkavállalóként dolgozna. Ez azt jelzi, hogy az iroda nem feltétlenül az ötnapos és a nyolcórás munkahelyet jelenti, hanem a találkozási pontot, a közösségi események színhelyét, magát a céget, ahol a munkatárs megerősítést és ösztönzést kap, miközben a saját kreativitását a nagyobb személyes szabadsággal párosítva önállóan végzi el feladatait.

Sok tevékenységi körben terjed a mobil munkavállalás, sok esetben a kollégák a hét egy vagy több meghatározott napját az irodában, míg a többit alternatív helyeken töltik el munkavégzéssel. A koordinációt és a projektszemléletet pedig a rendszeres időközönként megtartott meetingek jelentik. Érdemes itt megemlíteni a decentralizációt is, hiszen az információhoz bárki hozzáférhet titkos és védett belső hálózatokon keresztül is, a megoldások így közelebb kerülnek az adott munkavállalóhoz.

mobilitas2

Technológia

A technológia nem csak a decentralizációt segíti elő, hanem alapvető szereplővé lépett elő a munkahelyeken. Az iroda.hu felmérése alapján a technológiai háttér magától értetődő: a válaszadók túlnyomó része elvárja, hogy a munkáltatója minden szükséges eszközzel ellássa. Abszolút technológiavezéreltek lesznek az irodák, és ez összefügg a mobilitással is, hiszen egyrészt egy multinacionális cég munkatársai egy videokonferencia keretében együtt dolgozhatnak úgyis, ha fizikai értelemben Indiában és Brazíliában tartózkodnak.

Konzekvenciaként levonhatjuk, hogy a megatrendek szorosan összekapcsolódnak, egymásból következnek és egymást erősítik. A válaszadók szerint például a dizájn helyett fontosabb a funkcionalitás, vagyis minden a munka hatékonyságát szolgálja. Itt pedig nem csak a bútorokról és az elrendezésről van szó, hanem a technológiai eszközök szerepéről is.



Közösségépítés és kommunikáció

Hangsúlyos szerepet kapnak az irodában a közösségi helyszínek, hiszen a munkatársak nem csak egymástól független egyének, hanem egy közösséget alkotnak, az infók gyors megosztásával az erők nem csupán összeadódnak, hanem meg is hatványozódnak. Ezért is fontos a cégek számára a közösségépítés, amely tervszerű brandépítéssel párosul.

A közösség mint olyan társas lényekből áll, vagyis a kommunikáció és az interakció előtérbe kerül, amelyek számára alkalmas tereket kell létrehozni. Ezek a terek a közösségi zónák, amelyek ma már szinte elengedhetetlen részei az irodáknak.

A felmérés szerint a közösségi terek közül a legfontosabb egy jól felszerelt konyha és egy otthonos társalgó, ami azt jelzi, hogy ezekben a zónákban a közös együttlét során nem csupán étkeznek vagy játszanak, hanem a relaxáció összekapcsolódhat ötleteléssel és tapasztalatcserével is. Itt jön a képbe a multifunkcionalitás bűvös szava, amely azt is előrevetíti, hogy az irodát alkotó modulok, terek szabadon variálhatók, mintha csak egy LEGO-várost építenénk.



Fenntarthatóság és egészség

A válaszadók kétharmada tartja fontosnak, hogy az iroda tömegközlekedési eszközzel könnyen megközelíthető legyen, és a válaszadók többsége igényli a sok zöldet és a biciklis megközelíthetőséget. Itt a felelősségvállalás kérdése is előtérbe kerül, hiszen a munkaerőpiac egyre nagyobb hányadát adó Y generáció számára egyre kevésbé fontos a politika, ellenben olyan kérdések izgatják őket, mint hogyan védjük meg a Földet, hogyan őrizzük meg az unokáinknak is az élhető környezetet. Ez a környezettudatos szemlélet egyértelműen az utóbbi évtizedben jelent meg és vált uralkodó gondolattá az egész világon.

Az élhető környezet ugyanakkor összefügg az egészséggel is, ami kiteljesedik a well-being széleskörű elterjedésével. Már nem csak az iroda falain belük, hanem azon kívül is, vagyis az egész irodaházban meg kell teremteni az egészséges légkört – az épületüzemeltetőknek rendszerszinten kell törődniük ezekkel a kérdésekkel. Az egészség kapcsán előtérbe kerülnek az irodabútorok, amelyek közül – az iroda.hu válaszadói szerint – a legfontosabb egy ergonomikus irodaszék, hiszen a sok ülést megsínyli a gerincoszlop és a derék, amely a komfortérzetüket és a teljesítőképességüket csökkenti. 

(Forrás: www.realista.hu)

 az információs társadalom közelebb hozta egymáshoz a kontinenseket, így ha valami elindul a nyugati kultúrában, akkor abból nagy valószínűséggel megatrend lesz az egész világon. Nincs ez másként az irodapiacon sem, ezért most megnéztük, hogy az iroda.hu felmérésében milyen megatrendek jelennek meg.
A teljes cikk: http://www.realista.hu/ingatlanpiac/megatrendek-a-magyar-irodakultrban/133886

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője