2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Újabb Windows-t küld nyugdíjba a mai napon a Microsoft

2017-10-11 325

windows10A Microsoft a mai nap során fog utoljára frissítéseket kiadni Windows 10 operációs rendszere 2015 őszén kiadott verziójához. Az anno Novemberi Frissítés néven, 1511-es build-számmal megjelent szoftver a második a Windows 10 verziók sorában, amit Redmond rövid időn belül nyugdíjba küld.

Az első a Windows 10 eredeti, 1507-es verziószámú kiadása volt, aminek támogatását még május 9-én szüntette meg a cég, és amit most ez követ. Így ezek után már csak a 1607-es build-számmal érkező ún. Évfordulós Frissítés lesz a legkorábbi Windows 10 verzió, amit még biztonsággal lehet majd használni.

Ennek támogatását a Microsoft a jelenlegi tervek szerint jövő év márciusában fogja beszüntetni, amit fél évvel később, 2018 szeptemberében követ majd a jelenlegi legújabb verzió, a 1703-as az Alkotói Frissítés is. Ezen a ponton a jövő héten megjelenő Őszi Alkotói Frissítés lesz a legöregebb kiadása az operációs rendszerhez, amihez továbbra is érkeznek majd foltok.

Mindez ugyanakkor csak a Windows 10 asztali kiadására vonatkozik - a mobilos változatból ugyanis még a 1511-es verzió is egy negyed évig, egészen pontosan 2018 január 8-áig támogatott fog maradni.

(Forrás: pcforum.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője