2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Ezek a szakmák tűnnek el pár éven belül?

2017-10-11 481

szakmaValóban feleslegessé válhat a jelenlegi állások 70-80 százaléka? Eltűnhetnek a pilóták, a pénztárosok, vagy a sofőrök? Mi lesz azokkal, akiknek kihal a szakmájuk a jövőben? A Heti Napló riportja.Több portál is idézte azokat a Daimler Benznek tulajdonított szavakat a közelmúltban, melyben egy új világot vizionált a Mercedes Benz Kft. vezérigazgatója.

A cég azonban a Heti Napló stábjával közölte, az idézett cikkekben nem a vezérigazgató szavai olvashatóak.

Némi kutatás után a Heti Napló riportere megtalálta a 2016-ban Udo Gollubb által publikált jóslatokat, melyek most úgy kerültek nyilvánosságra, mintha a Mercedes vezérigazgatója mondta volna azokat. Gollubb, egy müncheni nyelviskola vezetője azt állítja, egy amerikai egyetemen hangzottak el a felvetések, azt viszont egyelőre nem lehet tudni, pontosan kitől. Az idézett prognózis szerint a jelenlegi állások 70-80 százaléka feleslegessé fog válni a következő 20 évben, ellenben számos új munkakör létesül majd.

Akiknek nem kell aggódni

„Kimegyünk egy pályaudvarra, gyakorlatilag már a jegypénztáros munkakör is megszűnt, hiszen ott vannak az automaták” – magyarázta a Heti Naplóban Málnási Gábor pályaválasztási tanácsadó. A pályaudvarok mellett egyes hipermarketekben a pénztáros fizetési módon felül már kihelyezett automaták segítségével is tud fizetni a vásárló, egy lajosmizsei gyógyszertárban pedig átálltak a robotizált gyógyszerkiadásra. A pályaválasztási tanácsadó megemlítette a pilóta szakmát is, ami szintén eltűnhet, hiszen a pilótákat hamarosan felválthatják mind szárazföldön, mind a levegőben a robotpilóták.

A teljes cikk az atv.hu-n olvasható.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője