2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Energetikai korszerűsítés az élhetőbb körülményekért

2017-08-29 508

palyazat szechenyiKét helyszínen valósul meg 2017-ben a Hit Gyülekezete épületeinek energetikai felújítása (KEHOP-5.2.3-16-2016-00008) című projekt, amelyre az egyház a Magyar Állam és az Európai Unió együttműködésében megvalósuló Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében 160 000 000 forintos, vissza nem térítendő támogatásban részesült.

A fejlesztéseknek köszönhetően az épületek energetikai mutatói jelentősen javulnak majd. A korszerűsítés célja elsősorban energetikai szempontból fontos: a megújuló energiahasználat növelésével az energiahatékonyság növelése.

A Hit Gyülekezete 2000-ben vette birtokba a Szent Pál Akadémia jelenlegi épületét a Hit Parkban, és 2004-ben a Noé Bárkája óvodát Kecskeméten. Az azóta eltelt időszak napi tapasztalatai és fenntartási költségei bebizonyították, hogy a nevezett épületek energetikai mutatói jelentősen javíthatók, továbbá jelentősen csökkenthető az épületek primer energiafogyasztása, így energiaköltsége és károsanyag-kibocsátása is. A fejlesztéssel az épületek amortizációja is lassítható.

Az elnyert támogatásból 2016 november 21-e és 2017. december 31-e között a következő fejlesztések, korszerűsítések fognak megvalósulni: nyílászárócsere, épületgépészeti korszerűsítések, világítás korszerűsítése, hálózatra csatlakoztatott napelemes rendszer, utólagos külső oldali hőszigetelés, hőszivattyús hőtermelő berendezések telepítése.

Az egyház mint nonprofit szervezet számára fontos szempont a hívők adományaival és a költségvetési támogatásokkal való felelős gazdálkodás a fenntartásában működő intézményekben is. Ennek egyik fontos eleme az energiafelhasználás hatékonyságának folyamatos javítása. Ebben a projektben a nevezett intézmények energiafelhasználásának korszerűsítését célzó beruházásokkal az egyház e felelős és környezettudatos gazdálkodás irányába tesz újabb lépéseket.

[Közlemény: Hit Gyülekezete -  Szent Pál Akadémia - Noé Bárkája Óvoda]

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője