2025. december 22., hétfő - Zéno

Archívum

Eladó panelekből és házakból is kevés van a X. és a XVII. kerület ingatlanpiacán

2017-07-06 503

ballaTovábbra is az erős kereslethez mérten szerény kínálat jellemző a X. és a mögötte fekvő XVII. kerületek ingatlanpiacára. A régebben hirdető ügyfelek kivárnak, kitartva az árakat. Az alku csekély mértékű, sőt egyes tranzakcióknál előfordul a teljes alkuképtelenség is. Nem történt érdemi változás az ingatlanpiacon az idei évben a tavalyi helyzethez képest.

Jelezte Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője. A legnagyobb kereslet a panellakások esetében a négyemeletes házakban található első-második emeleteken lévő ingatlanok iránt mutatkozik, melyekre 300-320 ez forintos értékesítési négyzetméterárak jellemzőek. Családi házak közül a XVII. kerületben az egyszintes, szép környezetben lévő, jól megépítetteket keresik. Ebbe beletartoznak az újépítésű iker vagy családi házak, de a ‘60-es évek kockaházai is. Ezekre elsősorban a 25-35 millió forintos ársávban mutatkozik jelentősebb kereslet. A korlátozó tényező itt is a kínálat szűkössége.

Mindezek miatt az alku egyelőre nem jellemző a két kerület ingatlanpiacára. Egyedül csak a régebbi építésű, nagyméretű, korszerűtlen, jelentős mértékben felújításra szoruló házak hirdetési áránál mutatkozik lehetőség komolyabb alkura. Lakások vásárlásánál tehát ne lepődjünk meg, ha teljes alkuképtelenséggel találkozunk a két kerület ingatlanpiacán, de nagyobb értékű házaknál sem remélhetünk 5 százalékosnál nagyobb mértékű alkut - hívta fel a figyelmet az ingatlanközvetítő.

Felkapott utcák és az árak

A vevők a legjobban Rákosligetet és Felső-Rákoshegyet kedvelik a legjobban a XVII. kerületben. Ezekre jellemző a patinás, polgári miliő, az elegáns környezet és a nagy zöldfelületek. Emellett keresettek Rákoscsabán, Rákoscsaba-Újtelepen a nagyobb, 500-800 négyzetméteres telekkel rendelkező ingatlanok, lehetőleg azok, melyeknél jó a tömegközlekedés, és könnyű a megközelíthetőségük.

Kőbányán kedvelt rész az Ó-hegy park környéke, ahol jellemzően négyemeletes házak, kisebb társasházak állnak csendes, parkos környezetben. Ezekre most a 280-300 ezer forintos négyzetméterár a jellemző. Az Újhegyi lakótelep szintén kedvelt városrész, különösen Újhegyi sétány és környezetének felújítása után, mely még kellemesebbé tette a lakótelep eddig is vonzó részét. Itt 270-350 ezer forintos négyzetméteráron kínálják lakásaikat a tulajdonosok, és ezeken az árakon el is kelnek.

Említést érdemes még a metró közelsége miatt a kőbányai Gyakorló lakótelep, ahol az eddigieknél is magasabbak az árak: 300-320 ezer forint környékén alakulnak négyzetméterenként. Emellett folyamatos és jelentős igény mutatkozik a 10 éve épült lakóparkok lakásaira, de a kínálat ezeknél érezhetően megcsappant: a két-három évvel ezelőtti választékkal szemben ma már csak elvétve akad eladó lakás ezeken a területeken - derült ki Kántor Istvánné szavaiból. Aki további részletekre kíváncsi a X. és XVII. kerület áraival kapcsolatban, a Balla Ingatlan piaci riportjában megtalálja őket: http://ballaingatlan.hu/piacijelentesek/

Hiány és minőségi problémák az újépítésűeknél

Nem enyhítik a hiányt az újépítésű ingatlanok sem, hiszen a két kerületben alig épülnek új házak és lakások. Azon társasházi lakásoknak, melyek idén kerülnek átadásra, már 100 százalékban megvannak a tulajdonosaik. Az ikerházak építését az korlátozza, hogy ezekhez legalább 600 négyzetméteres telekre lenne szükség, melyek szinte teljesen eltűntek a piacról. De ha van is megfelelő méretű telek, az utcafronti szélesség nem teszi lehetővé az elvárás szerinti épületalakítást: külön utcai bejárat, önálló, elkeríthető kertrész, és az ingatlanoknak csupán a garázsok révén történő összekapcsolása is a gyakran felmerülő igények közé tartozik - magyarázta Kántor Istvánné.

Az építkezések számát emellett a szakemberek hiánya is korlátozza. A szakértő szerint jellemző egyébként, hogy a beruházók az új építésű lakások iránti megnövekedett kereslet miatt sok esetben a minőség rovására vállalnak nehezen tartható határidőket. A másik oldalon pedig az jellemző, hogy a vevők nem tájékozódnak megfelelően, nem kérnek referenciákat. Így viszonylag könnyen lehet most az ingatlanpiacon gyors haszonra szert tenni, miközben a minőség egyes esetekben komoly kívánnivalót hagy maga után.

Ami a jövőt illeti, az ingatlanközvetítő várakozásai szerint a jelenlegi ingatlanpiaci helyzethez képest komolyabb változásra nem lehet számítani. Várhatóan maradnak az árak, ahogy a forgalom is a jelenlegi szinten. Úgy véli, hogy továbbra is az egyetlen jelentős, változást generáló tényező az állami és/vagy privát bérlakás építési program lehetne, mely nagyobb mértékben átrendezhetné a kínálati piacot, és még jobban felpezsdíthetné a keresletet.

(Forrás: Balla Ingatlan)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Árérzékenyek és igényesek a magyar utazók

Árérzékenyek és igényesek a magyar utazók

More details
Vényírási jogosultságot kapnak a gyógyszerészek

Vényírási jogosultságot kapnak a gyógyszerészek

More details
Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

More details
Hová tér vissza a tőke, és miért fontosabb, mint valaha az ellenálló képesség

Hová tér vissza a tőke, és miért fontosabb, mint valaha az ellenálló képesség

More details
Varsói irodapiac 2025-ben: korlátozott új kínálat és a minőség előtérbe kerülése

Varsói irodapiac 2025-ben: korlátozott új kínálat és a minőség előtérbe kerülése

More details
A cseh kereskedelmi ingatlanpiac a rekordot hozó 2025 után is stabil növekedést tarthat fenn

A cseh kereskedelmi ingatlanpiac a rekordot hozó 2025 után is stabil növekedést tarthat fenn

More details
Cégek a büntetőpadon – változnak a szabályok

Cégek a büntetőpadon – változnak a szabályok

More details
Property Warm Up, 2026. február 19.

Property Warm Up, 2026. február 19.

More details
Portfolio Investment Day, 2026. február 24.

Portfolio Investment Day, 2026. február 24.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője