2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Tisztújítás az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesületben – Takács Ernő elnököt harmadszor is újraválasztották

2017-06-01 686

ifk logo1Harmadik alkalommal újabb két esztendőre kapott bizalmat dr. Takács Ernő az elnöki poszt betöltésére az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület tisztújító közgyűlésén. Az elnökség mandátuma 2017. június 1-jén lépett életbe. Az IFK célja, hogy az ingatlanfejlesztési ágazat kedvező tendenciái tovább erősödjenek.

Ennek érdekében a kormányzattal együttműködésben szeretnék elhárítani a növekedési kilátások megvalósulásának kockázatait. Az IFK továbbra is azon fog dolgozni, hogy az ingatlanfejlesztés a jelenleginél is jelentősebb nemzetgazdasági tényezővé váljon.

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) eddigi elnökét, dr. Takács Ernőt, a Wing iroda- és szállodaportfolióért felelős vezérigazgató-helyettesét, valamint Gresó György alelnököt, a Trigránit Development fejlesztési igazgatóját újra megválasztotta a tisztújító közgyűlése. Magyarország vezető ingatlanfejlesztő társaságait képviselő szervezet új alelnöke pedig Kovács Attila MRICS, a Horizon Development Kft. ügyvezető partnere lett. Az elnökség mandátuma két évre szól és 2017. június 1-jén lépett életbe - tudta meg az OGH hírügynökség.

Takács Ernő, az IFK harmadik alkalommal is megválasztott elnöke elmondta: legfőbb szakmai feladatunk, hogy a számottevő bővülésnek indult ágazat fellendülése folytatódjon és szárnyalja túl még a válság előtti sikeres pályáját is. Kiemelte: „az új lakások áfacsökkentése, és a CSOK miatt kapott ekkora lendületet a piac. Az újépítésű lakások értékesítését terhelő áfa mértékének csökkentése azonban csak határozott időre, 2019-ig szól, az IFK-tagok szerint mielőbb érdemes megfontolni annak állandósítását.

takacs erno ifkA kedvező növekedési kilátások megvalósulásának legnagyobb kockázata az építőipari kapacitáshiány, amit rövidtávon orvosolhatna az építőipari vállalkozások kiemelt technológiafejlesztési és gépbeszerzés támogatása a kormányzat részéről, a mezőgazdasághoz hasonlóan. Az építőipart nemcsak az új lakások áfája érinti, hanem az építőanyagok vagy a szolgáltatások áfája, ezek ágazati egységesítése ugyancsak hozzájárulna a szektor fehérítéséhez. Létfontosságúnak tartjuk az ingatlanfejlesztési szektor szabályozásának kiszámíthatóságát, ezért az IFK több javaslatot tett a nemzetgazdasági tárcának a jogszabályi környezet változtatásával kapcsolatban is.” Takács Ernő hangsúlyozta: „az IFK tagjai számára nagyon pozitív és megnyugtató, hogy a kormányzat partner az ágazat fejlesztésében. Az IFK tehát továbbra is azon fog dolgozni, hogy az ingatlanfejlesztés a jelenleginél is kiemeltebb nemzetgazdasági tényezővé váljon” – tette hozzá.

Az IFK elnöke elmondta: világszínvonalú fejlesztések és megaprojektek kivitelezése zajlik Magyarországon, a 10 éves távlati tervek között hotel, lakó-, ipari- és logisztikai ingatlanfejlesztések egyaránt szerepelnek. Az IFK tagjai 2016-2017-ben 1,75 milliárd eurós beruházás keretében 1 millió négyzetméternyi iroda, raktár, üzem és lakóépület felépítését végzik el.

Az IFK immár 9. éve dolgozik az ingatlanfejlesztői ágazat munkáját segítendő, átlátható és kiszámítható településfejlesztési, építéshatósági szabályrendszer elérése érdekében. Az IFK célkitűzése továbbra is a Magyarországon működő legnagyobb, nemzetközi szinten is elismert ingatlanfejlesztő társaságok közös érdekeinek képviselete, az épített környezet minőségének fejlesztése.


Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) Magyarország vezető ingatlanfejlesztő társaságait képviselő szervezet 2009-ben jött létre. Jelenleg 20 társaság a tagja, a tagok összesen több mint 6 milliárd EURO értékben fejlesztettek mintegy 3 millió m2 ingatlant, és ezen épületekben több mint 100 ezer ember dolgozik. Az adatok alapján kijelenthető, hogy az ingatlanfejlesztés jelentős nemzetgazdasági tényező. A szakmai elit, az IFK húsz tagja - Atenor Hungary; Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.; Biggeorge Property, CPI Hungary Kft.; ECE Projektmanagement Budapest Kft.; Futureal Development Zrt.; Gránit Pólus; Goodman Group, Graphisoft Park SE; HB Reavis Hungary Kft.; Horizon Development Hungary Kft.; InfoGroup; OTP Ingatlan Zrt.; Prologis; Property Market Ingatlanfejlesztő Kft.; Skanska Property Hungary Ltd.; Soldus Development Kft. Trigránit Fejlesztési Zrt.; White Star Real Estate Kft.; WING Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt. – egyaránt arra törekszik, hogy építsen, munkát adjon és értéket teremtsen. Az IFK támogatói: a Deloitte Magyarország a PWC Magyarország és az Óbuda Group.

(Forrás: IFK)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője