2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Átadták a szegedi lézerközpontot, Magyarország egyik legnagyobb tudományos beruházását

2017-05-25 391

lezerkozpont2Orbán Viktor Magyarország modern kori története legnagyobb tudományos beruházásának nevezte a szegedi lézerközpontot az épületkomplexum átadásán kedden. A miniszterelnök azt mondta: a kutatóközpont nem olyan beruházás, mellyel felzárkózhatunk Európához, hanem olyan, mellyel Európa felzárkózik a világhoz.

A beruházást Magyarország nem ajándékba kapta, megvalósítását azért nyerhette el, mert vállalta, hogy a központ kialakításához szükséges pénzt hajlandó saját költségvetéséből és neki járó uniós forrásokból "kihasítani".

Magyarország akkor lehet a jövő nyertese, ha tudományos kutatóközpontok egész hálózatát hozza létre, hogy az ország ne csak termelési, hanem kutatás-fejlesztési központtá is válhasson - fejtette ki a kormányfő.

lezerkozpont
Kép: www.artonic.hu

A Szegedi Tudományegyetemen végzett kutatói munka eddig is önmagáért beszélt, a központ azonban a világ minden tájáról idevonzhatja a kutatókat és diákokat. A kormányfő szerint a kutatóközpont rácáfol arra a tévhitre is, amely szerint a kormány által létrehozott beruházás egy ellenzéki vezetésű városban sikertelenségre van ítélve. Bár léteznek és létezni is fognak nézetkülönbségek, a jövő Magyarországáért, a magyar emberek jövőjéért végzett munkában egyet lehet érteni. Szegeden bebizonyosodott, ha az ország és a város érdekeiről van szó, az árkokat át lehet hidalni.

Ez az intézmény annyit ér, amennyit az itt dolgozó kutatók ennek segítségével el fognak érni. A sikeres működés hátterét a magyar tudományos kutatás elmúlt években megújult intézményrendszere, az MTA Lendület programja, helyi szinten a Szegedi Tudományegyetem, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja, és a városban kialakítandó Molekuláris Medicina Kiválósági Központ biztosítja. A központban folyó kutatások atomi folyamatokon alapuló technológiákat alapozhatnak majd meg, és új kivételes hatékonyságú eszközöket adhatnak más tudományterületek, így a biológia vagy az orvostudomány kezébe - ismertette Orbán Viktor.

lezerkozpont3
Kép: www.artonic.hu

Lehner Lóránt, a központ létrehozását koordináló ELI HU Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, az építkezéssel párhuzamosan zajlott a kutatási eszközök beszerzése, hamarosan elindulhat ezek telepítése és beüzemelése. A szegedi lézerközpont öt épületének alapterülete mintegy 24,5 ezer négyzetméter. Az A épületben a kísérleti területek, a B épületben a laborok, előkészítő műhelyek, kutatói irodák kaptak helyet, a tudásközpontként is szolgáló fogadó épületben található a konferenciaterem, a könyvtár, a szeminárium termek, a menedzsment irodák és az étterem, emellett külön épületben működnek a kiszolgáló, karbantartó egységek, illetve a porta.

A teljes cikk a realista.hu-n olvasható.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője