2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Merre tart a budapesti ingatlanpiac?

2017-05-23 565

flatA Balla Ingatlan ezentúl minden negyedévben ingatlanpiaci riportokkal jelentkezik, melyek kerületi, illetve kerületcsoportonkéni bontásban az adatokra helyezik a hangsúlyt. Ezekben a jelentésekben áttekintjük az egyes budapesti kerületek, és azon belül az egyes városrészek, valamint az agglomerációs területek ingatlanpiaci árait és a főbb trendjeit.

A weboldalunkon elérhető jelentések (http://ballaingatlan.hu/piacijelentesek/) elsősorban adatokat közölnek a budapesti ingatlanpiacról, így táblázatok és grafikonok révén igyekszünk teljes képet adni a főváros egyes kerületeinek, valamint az agglomerációs ingatlanpiacnak az alakulásáról. Természetesen ezeket az adatokat kiegészítjük néhány magyarázó mondattal is, hogy még tisztábbá váljon az érdeklődők számára az aktuális helyzet és az irányok.

Használt, újépítésű és bérlakások számokban

A negyedévente közzétett riportokban nem csak az új és használt lakások kínálati árai szerepelnek, hanem egyes esetekben sorra vesszük az épülő ingatlanok, illetve a kilátásban lévő projektek számát is. Az adatok igen hasznosak lehetnek azok számára, akik tájékozódni akarnak ingatlaneladás vagy -vásárlás előtt egy adott kerületben jellemző kínálati átlagárakról. De talán még ennél is többet segít azoknak, akik az egyes kerületek árait szeretnék összehasonlítani, hogy így mérlegeljék a lehetőségeiket.

Az eladó lakások mellett megtalálhatók a jelentésekben az egyes kerületek bérleti piacaira vonatkozó friss adatok, így az, hogy a kiadó lakást keresők milyen bérleti díjakra számíthatnak. Ezzel a lakásbérlés iránt érdeklők számára is tudunk  némi támpontot adni, ezáltal könnyebbé téve számukra az eligazodást a kínálatban.

Szöveges helyzetkép és várakozások

Az említett számok mellett természetesen szöveges, de vázlatpontokba szedett formában adunk átfogó képet a kerületi, kerületcsoportonkénti, illetve az egyes agglomerációs piacok helyzetéről, valamint közzétesszük várakozásainkat is a használt, az újépítésű ingatlanokat és a bérlakásokat illetően.

Mindezen túl minden kerületi jelentések végén a budapesti piacról is közlünk egy átfogó képet többféle adat segítségével. Itt megjelennek a már feldolgozott adat alapján az adott időszak tranzakciós számai, az épített lakások mennyisége, az építési engedélyeké vagy a négyzetméter-adatok.

Végül pedig két grafikon segítségével nemcsak az tranzakciószámok, és az
új- valamint a használt lakások árának elmúlt években jellemző alakulását mutatjuk be, hanem becslést adunk arra nézve is, hogy miként változnak ezek a számok az idei és a jövő évben.

Várakozásaink a budapesti ingatlanpiacra vonatkozóan

Így például a már megjelent első negyedéves jelentésünkből kiderül, hogy a Balla Ingatlan várakozásai szerint az új lakások átlagára tovább emelkedik idén és jövőre is, ugyanakkor a használt lakások esetében már egy enyhe árcsökkenés valószínű a 300 ezer forintos átlagos négyzetméterár felé. Ezzel párhuzamosan a tranzakciószámok is csökkennek a használt lakások esetében, míg az újépítésűeknél további emelkedés várható.

Ami a módszertant illeti: piaci elemzésünket saját tranzakciós adataink, ingatlanhirdetések és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatainak feldolgozása alapján hoztuk létre.

(Forrás:Balla Ingatlan)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője