2026. március 16., hétfő - Henrietta

Archívum

Lavinát indíthatnak el az adóváltozások

2016-11-15 522

adovaltozasAz október még nyugalomban telt a cégvilágban: 2 ezer új, 4 ezer törölt cég a listán. Az új adócsomag azonban hamarosan újabb átrendeződést hoz majd. A békés időszak azonban vélhetően nem tart sokáig, hiszen a NGM által októberben bejelentett adócsomag néhány hónapon belül érezteti majd a hatását a cégstatisztikában is

2016 októberében 2153 új cég látott „napvilágot", és 3842 cég került törlésre, ezzel gyakorlatilag sikerült lemásolni az előző hónapot. „Amennyiben egy gazdaságban stabilizálódnak a cégalapítási és cégtörlési számok, az egyfajta értelemben jó hír, hiszen nő a szereplők kiszámíthatósága. Ugyanakkor a fluktuáció ilyen magas szintű stabilitása azért nem nevezhető egészségesnek" – Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató igazgatója szerint.

Ráadásul a nemrégiben bejelentett új adócsomagnak köszönhetően újabb cégalapítási és cégtörlési hullámok is várhatóak. Mivel mind a kisadózok tételes adója (kata), mind a kisvállalati adó (kiva) szabályai a tervek szerint jelentősen módosulnak majd, ezért most a vállalkozások széles köre gondolkodik el a 2017-es tevékenységének újratervezésén.

Mivel a hazai gyakorlatban nem ritkák a kisebb-nagyobb cégcsoportok, anya-, leány- és testvérvállalkozások, és a választott adónemek sokszor a cégcsoportokon belül is eltérnek, ezért nagyon nem mindegy, hogy a cégcsoport melyik tagja pontosan milyen tevékenységet végez mekkora volumenben.

Érdemes alaposan áttakinteni a szabályozást és megkeresni az optimális formát


A módosított szabályoknak köszönhetően elképzelhető, hogy többen döntenek a cégcsoportjuk egyes tagjainak pihentetése vagy megszüntetése mellett, de az ellentétes irány is elképzelhető, hogy sok vállalkozó most kap kedvet valamely új adónem kipróbáláshoz, vagy akár új cég alapításához. Összességében egészen biztosan megugró fluktuáció várható majd.


„A legfontosabb most az új utakat kereső vállalkozásoknak, hogy az adónemek új szabályait pontosan ismerjék meg, könyvelőkkel, könyvvizsgálókkal, adószakértőkkel egyeztessenek. Egyrészről cégtől függően akár komoly megtakarítások is elérhetők, másrészről hibázás esetén könnyen összetűzésbe kerülhetnek az adóhatósággal" – mondja Pertics Richárd.


További részletek az origo.hu - Üzletrész magazinjában
>>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Üzleti hírszerzés, biztonság


 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Március 15. a  Bálna Honvédelmi Központban

Március 15. a Bálna Honvédelmi Központban

More details
Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

More details
2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

More details
Magyarok a világűrben - Lépj be a HUNIVERZUMBA!

Magyarok a világűrben - Lépj be a HUNIVERZUMBA!

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2026. március 26–27.

Szakma Sztár Fesztivál, 2026. március 26–27.

More details
Dubai Ingatlan Expo, 2026. március 14.

Dubai Ingatlan Expo, 2026. március 14.

More details
Több mint 250 fenntarthatósági és egészségközpontú ingatlantanúsítványt adtak ki tavaly Romániában

Több mint 250 fenntarthatósági és egészségközpontú ingatlantanúsítványt adtak ki tavaly Romániában

More details
Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

More details
52 milliárd euró felé tart az európai ingatlanbefektetési piac 2026 első negyedévében

52 milliárd euró felé tart az európai ingatlanbefektetési piac 2026 első negyedévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője