2026. április 10., péntek - Zsolt

Archívum

Literben kevesebbet iszunk, de a hazai söröket választjuk

2016-05-23 481

sorfogyasztasHa az országok területét az alapján osztanák, hogy ki hány korsó sört iszik meg egy évben, akkor a csehek, a maguk 144 literes egy főre jutó fogyasztásával világuralomra törnének - derül ki a Trademagazin gyorselemzéséből.  A dobogó második fokára meglepő módon a sörkultúrájáról kevéssé ismert Seychelle-szigetek kerülne, míg a harmadik helyet Németország kapná.

Hazánk a rangsorban a harmincegyedik helyen végezne, az atomhatalmak pedig leszerepelnének: az USA a tizenhetedik, a britek a huszonnyolcadik, India pedig az ötvennyolcadik lenne a sorban.

A sörfogyasztás szerint átrajzolt határokat június 2-től 5-ig a Budai Várban utoljára megrendezett sörfesztiválon kozmetikázhatjuk újra. Ebben a három legnagyobb hazai, piacvezető sörgyár is segít minket, akik összefogtak, és a legjobb magyar kisüzemekkel együtt mindent megtesznek azért, hogy minél több sört megkóstoljunk. A fesztiválon a németeknek és a belgáknak a saját fegyverükkel is visszavághatunk: a Budai Várban a legnépszerűbb külföldi főzeteket is tesztelhetjük.

Bár sörkedvelő és sörfogyasztó népként tartjuk számon magunkat, a statisztikák alapján olyan országok isznak minket asztal alá, mint Panama, Kongó és Namíbia. Nem volt ez mindig így: 2005-ben még 72 liter volt az egy főre eső sörfogyasztás egy év alatt. A legutolsó, 2014-es adatok szerint ez a szám 59 literre esett vissza, hiába ittunk a labdarúgó világbajnokság és a kánikula alatt.
fmcg

A visszaeső fogyasztás ellenére a hazai sörüzemek nem panaszkodhatnak: a Magyar Sörgyártók Szövetségének mutatói szerint az elmúlt években növekedett a legnagyobb gyáraink forgalma. 2014-ben a belföldi értékesítés 2 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, a magyar sörüzemek összesen 6,239 millió hektoliter sört forgalmaztak a hazai és külföldi piacokon.

Egyre kedveltebbek a kézműves sörfőzők termékei is, amik a hazai sörtermelés egyre nagyobb szeletét teszik ki. A kis sörüzemek a nemzetközi trendeket követve rendhagyó fajtákkal kísérleteznek: amerikai és ír főzeteket, gyümölcsből, búzából, malátából készült különlegességeket kínálnak a magyar közönségnek. Az ágazat rohamosan fejlődik, csak ebben az évben tíz sörfőzde épült az országban. A piac következő újdonságaként ősszel újhullámos látvány-sörfőzde is nyílik majd a fővárosban, a Fabriq sörfőzői négyféle nedűvel mutatkoznak be a Sörfesztiválon.

A sörszövetség célkitűzéseinek egyik sarokköve a „Sör mi több” eseménysorozat, amivel a hazai sörkultúrát szeretné elmélyíteni, és új oldaláról megmutatni. A Budai Várban rendezett Utolsó Sörfesztivállal karöltve arra hívják fel a figyelmet, hogy a sörfogyasztásban a minőség legyen az elsődleges szempont. Ebben a szemléletben ajánlják söreiket a várba érkező kiállítók, a több mint 80 féle sörüzem közel kétszáz sörfajtát kínál majd a látogatóknak.

(Forrás: www.trademagazin.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője