2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Április végén búcsúzik a SYMA Rendezvényközpont

2016-04-12 814

syma homlokzatÁprilis végén bezár a Syma Rendezvény- és Kongresszusi központ, a magyar állam ugyanis megvásárolta azt a Puskás stadion átépítése és az olimpiai pályázat miatt - írja a Napi.hu. 2014 októbere óta az olimpiára való felkészüléssel jött képbe a Syma kisajátítási eljárásának megindítása a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. részéről.

A kisajátítási eljárás időközben adásvételi szerződést előkészítő tárgyalássá alakult - írja a Népszabadság. Az egyeztetések során mindkét fél nemzetközi értékbecslőt és ingatlanszakértőt fogadott a felépítmények értékének, illetve a 2005-ben harminc évre kötött bérleti szerződés egyoldalú felbontásából származó károknak a felmérésére.

A Syma+SD Kft. havi bérleti díjat fizetett a Budapesti Olimpiai Központnak, amely egyebek mellett a Puskás stadiont is birtokolja. A megállapodás alapján a Syma üzemeltetője előnyben részesítette a sportrendezvényeket, legutóbb a szinkronkorcsolya-világbajnokságnak adott otthont a központ - mondta a lapnak Tóth Gábor, a Syma+SD Kft. ügyvezetője.

A két tulajdonos nem egyformán ítéli meg az ügyletet. A cég 51 százalékát birtokló svájci Syma Holding AG csupán az ár-érték arányra figyelt, míg a fennmaradó rész magyar tulajdonosa kevésbé elégedett. Ennek oka az ügyvezető szerint az lehet, hogy Szántó András saját vállalkozásaként bizonyos érzelmi töltettel kezeli az ügyet. Tóth szerint a kialkudott feltételek korrektnek mondhatók, a vételárat azonban nem árulta el. Azt viszont igen, hogy az ár a szerződésből még fennmaradó húsz évre szóló hozamszámításokat is tartalmazza középértéken.

(Forrás: Napi.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője