2025. június 17., kedd - Laura

Archívum

Budapest vonzó lett a befektetőknek

2016-03-17 696

A CBRE befektetési felmérése szerint Európa 2016-ban jelentős mértékű tőkére számíthat az ingatlanpiacon. A megkérdezettek közel fele úgy tervezi, hogy többet költ Európában és csak 15 százalékuk fektetne be kevesebbet, mint 2015-ben. Közép- és Kelet-Európa egyre vonzóbb: Lengyelország mellett Magyarország is kiemelt célpont.


Ez derül ki a világ vezető ingatlan-tanácsadójának legfrissebb kutatásából, amelyet minden évről-évre Cannes-ban az esztendő legnagyobb ingatlanpiaci vásárán hoznak nyilvánosságra.

Az ingatlanpiaci befektetések iránti érdeklődés növekedése mellett fontos változás az is, hogy a befektetők kockázati étvágya csökkent: három év után az első osztályú ingatlanok újra fontosak számukra. Tavaly a megkérdezettek 29 százaléka, idén már 41 százaléka szerint az első osztályú ingatlanok a legvonzóbb célpontok – ami részben jellemzi a befektetők aggodalmát a gazdasági kilátások iránt. Arra a kérdésre, hogy „Mik jelentenek leginkább veszélyt az ingatlanpiacra 2016-ban?” a válaszadók relatív többsége (31%) a világgazdaság gyengélkedését, illetve második szempontként (14%) a lokális gazdasági problémákat említette.

A befektetők megosztottak voltak az elsőszámú célországokkal kapcsolatban: Németország (17%) végzett az első helyen, majd az Egyesült Királyság (15,1%), Spanyolország (10,2%), Hollandia (9,9%), Franciaország (9,2%) és Lengyelország (9,2%) következett. Az elmúlt 7 év felméréseit tekintve fontos megjegyezni, hogy a városok 2016-os eredményei álltak a legközelebb egymáshoz.
A CBRE idei felmérésében a legjelentősebb fejlemény a közép- és kelet-európai régió felértékelődése volt. A tavalyi 6 százalék után a válaszadók 23 százaléka nevezte meg befektetési célpontjának a térséget, amit részben a befektetők „hozamvadászata” magyaráz: 2015 második félévében az első osztályú ingatlanok hozama Nyugat-Európában jelentőset esett, így a Közép- és Kelet-Európában elérhető hozamfelár nőtt, ami a régiót még vonzóbbá tette a piaci szereplők számára.

A városokat vizsgálva London megőrizte vezető szerepét: a befektetők 15,1 százaléka nevezte meg leginkább preferált városának, ám előnye egyre kisebb. Madrid (12,2%) a második, majd Párizs (11,6%), Berlin (10,8%), Amszterdam (7,3%), Varsó (7%) és Milánó (4,7%) következik. 2016-ban Budapest (2,9%) a nyolcadik helyen végzett, megelőzve Prágát (2,7%) és Münchent (2,4%).
„A fokozott érdeklődés Budapest iránt kézzel fogható itt Cannesban. Nagyon örülünk, hogy mi is hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy Fővárosunk is méltó megjelenést kapjon a világ legnagyobb ingatlanpiaci vásárán a MIPIM-en” – nyilatkozta Kibédi Varga Lóránt, a CBRE hazai irodájának ügyvezető igazgatója egyenesen a vásár helyszínéről.

Ami a „hagyományos” ingatlanszektorokat illeti, az irodák maradtak a leginkább kedveltek (37%), míg a lakóingatlanok megítélése javult a legnagyobb mértékben egy év alatt, 5-ről 12 százalékra. A fogyasztói bizalom javulása, illetve a lakossági fogyasztás emelkedése a kiskereskedelmi ingatlanokat is vonzóbbá tette: a 2015-ös 22 százalékról 2016-ra 27 százalékra nőtt az üzlethelyiségeket és bevásárlóközpontokat megnevező befektetők aránya.

A hozamvadászat az alternatív befektetések területén is fontossá vált: a megkérdezettek 56 százaléka már eddig is befektetett 1-2 alternatív eszközbe, 57 százalékuk pedig aktívan keresi ezeket az ingatlanokat. A kereskedelmi adósságokat több mint 30 százalék nevezte vonzó befektetési célpontnak, és a diákszállások vonzották a legtöbb új érdeklődést – már a válaszadók 20 százaléka befektetett ebbe a szegmensbe, 13 százalékuk pedig keresi az lehetőségeket a diákszállásokba való invesztícióra.

(Forrás: CBRE)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Indotek Group újabb zöld fejlesztése: Burger King étterem és megújuló közterület Csepelen

Indotek Group újabb zöld fejlesztése: Burger King étterem és megújuló közterület Csepelen

More details
Judo világbajnokság, 2025. június 13-20.

Judo világbajnokság, 2025. június 13-20.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Megvenni, sőt bérelni is csak külön kormányzati engedéllyel lehetne közepestől nagyobb kereskedelmi ingatlanokat?

Megvenni, sőt bérelni is csak külön kormányzati engedéllyel lehetne közepestől nagyobb kereskedelmi ingatlanokat?

More details
Cégek a vádlottak padján – jelentősen változnak a büntetőeljárási szabályok

Cégek a vádlottak padján – jelentősen változnak a büntetőeljárási szabályok

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője