2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Árverés alatt a volt milliárdos háza

2016-02-23 1043

Pár éve még az ország egyik leggazdagabb embere volt Szeremley Huba, most pedig a tartozásai miatt árverezik a bírósági végrehajtók azt a házat, ahol a családjával lakik, ráadásul a szomszédos szőlőit is dobra verik – tudta meg a Blikk. Svájci frank alapú hitelem volt, megugrottak a törlesztők, egyéb ügyeim sem sikerültek, így most árverezik a házam – mondta Szeremley az újságnak.

Az a 25 millió forintos adósság, amely miatt a Raiffeisen Bank végrehajtást kért a neves borász-üzletember ingatlanjaira, régebben zsebpénz volt Szeremleynek: vagyonát 19 milliárd forintra becsülték még három-négy évvel ezelőtt is, amellyel hosszú időn keresztül a leggazdagabb 30 magyar üzletember közé tartozott – írta a lap.

Mostanra azonban teljesen tönkrement, a jelzálog mellett adóhátraléka is van, illetve magánszemélyek is több millió forintot keresnek rajta.

A volt milliárdos 174 négyzetméteres házának a kikiáltási ára 31,6 millió forint. A háza melletti két szőlőt egymillió, illetve másfél millió forintért lehet megszerezni. Bár már több mint tíz napja lehet licitálni a végrehajtói kamara honlapján, eddig egyetlen ajánlat sem érkezett az ingatlanokra, igaz, csak április elején zárják a licitet – olvasható a lapban.

Szeremley becsült vagyona 2009-ben még 21,5 milliárd forint volt, ami 2014-re – a Napi.hu gondozásában megjelenő A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány szerint – 7,6 milliárd forintra csökkent, de 2015-ben már nem fért fel a száz leggazdagabb magyar listájára.

(Forrás: Napi.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője