2025. július 11., péntek - Nóra, Lili

Archívum

Snowden-sztori a mozivásznon

2015-12-02 302

sn feher hazTerror Európában, Iszlám Állam, újabb párizsi merénylet, menekültválság – bő két hete ez a téma vezeti a híreket. John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint azok az új adatvédelmi rendelkezések, amelyeket Edward Snowden kormányzati megfigyeléssel kapcsolatos kiszivárogtatásai nyomán vezettek be, megnehezítették a hírszerzés munkáját a terrorizmus feltérképezésében.

Napjainkban a korszerű információtechnológia elképesztő mértékben fejlődik, és felhasználásával hatalmas mennyiségű adathalmazhoz férhetünk hozzá. Már a Ezt a megfigyelésbotrányt, a Snowden-sztorit vitte mozivászonra a háromszoros Oscar-díjas Oliver Stone. A tervek szerint itthon az amerikai bemutatóval egy időben kerül mozikba a várva várt film Snowden címmel, ahol a főszerepet Joseph Gordon-Levitt (Sin City, Eredet) alakítja, de a filmben feltűnik Nicolas Cage is, mint egy magas rangú hírszerzési tisztviselő. Magyarországon a Cinetel forgalmazza, a film első, nemzetközi előzetese itt tekinthető meg.

Snowden sztoriját tehát már filmvászonra vitték, ám arra tavaszig biztosan várni kell még...

Részletek az Esemény Menedzser oldalán >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

More details
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

More details
Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

More details
Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

More details
Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

More details
Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője