2026. április 10., péntek - Zsolt

Archívum

Egyre több szlovák turistát várnak Budapestre

2015-08-17 437

Szlovák turisztikai újságíróknak szervezett két napos tanulmányutat a Hotel Benczúr. A hangulatos program célja, hogy a hozzánk érkező turisták számára kedvet csináljanak a több napos látogatáshoz is. Évről évre többen keresik fel Budapestet Szlovákiából. A legtöbben csak két napot tartózkodnak a fővárosban, pedig akár egy heti program is beleférne az útba, hiszen látnivalókból nincs hiány.

A lehetőségekről számoltak be a Hotel Benczúrban a szlovák idegenforgalmi újságíróknak. Bemutatták az összes érdekességet, amit a kedvelt szálloda és a Városliget környéke kínálhat.

 

A Hotel Benczúr jelen pillanatban Budapest legnagyobb szobaszámú és forgalmú három csillagos szállodája. Bevételeinek 55-60 százalékát a szállodai szobák értékesítése, 40-45 százalékát pedig a vendéglátó tevékenysége adja. Éppen ezért természetesen bőségesen kóstolhattak a vendégek az étlapról, amelyet úgy állítottak össze, hogy az megfeleljen egyrészt az évszak, másrészt a mai könnyedebb, „trendi„ konyha és tálalás elvárásainak is. Emellett – mivel a szálloda vendégeinek 85 százaléka külföldi - bemutatták a hazai konyha klasszikus fogásait is.

A programból a klasszikus helyszíneken túl – Hősök tere, Vajdahunyad vára, - nem hiányzott a mártózás sem a Széchenyi Fürdő pompás medencéiben. A strandidő adott volt és a hangulat is lenyűgözte a vendégeket.

 

(Forrás: Népszava.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője