2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Archívum

Tripla forgalom az ingatlanoknál

2015-05-13 304

Világszerte a befektetők 53 százaléka tervezi növelni a vásárlásait idén, a határon átnyúló befektetési szándék is jelentősen emelkedett. A befektetők magabiztosak és szándékuk szerint terjeszkednének: többségük növelné felvásárlásait 2015-ben, derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb felméréséből.

A válaszadók 38 százaléka tervez beruházást saját régióján kívül az idén, míg 2014-ben ez az arány 28 százalék volt. Közülük 31 százalék jelölte meg Nyugat-Európát első számú célpontnak. A kínai gazdaság lassulása ellenére a befektetők 27 százaléka preferálja Ázsiát, ahol a növekedés még mindig meghaladja a többi régióét, és továbbra is jelentős hosszú távú növekedési potenciált kínál.

London 2015-ben is megőrizte vezető pozícióját, míg más metropoliszok, mint Tokió, Sydney, New York és Párizs továbbra is az első tízben található. A befektetők érdeklődése 2015-ben megnőtt az olyan másodlagos városok iránt, mint Madrid, Dallas és Seattle – így ezek a városok is a legkeresettebb 10 célpont közé kerültek. Ez jól mutatja, hogy a befektetők a vonzóbb hozamot keresik, valamint egyre több globális nagyvárost ismernek és kedvelnek. Az EMEA-régió (Európa, Közel-Kelet, Afrika) és Észak-Amerika befektetői egyre jobban érdeklődnek értéknövelt és opportunista befektetések iránt. Ezzel szemben az ázsiai és csendes-óceáni térségben a befektetők egyre inkább preferálják az első osztályú, központi fekvésű ingatlanokat: az idén 43 százalékuk részesítik ezeket előnyben, a tavalyi 29 százalék után.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



"Ebben az évben a globális befektetések iránti étvágy egyre nő, ahogyan egyre több befektető szeretne befektetni saját régióján kívül. Az ingatlanokért folytatott verseny fokozódik, és egyre több befektető növeli a kockázatokat a nagyobb hozam elérése érdekében – így nagyobb hangsúlyt fektetnek az értéknövelt és opportunista befektetésekre. Hisszük, hogy az alacsony kamatlábak, az egyre több piacra jellemző gazdasági expanzió és a javuló ingatlan fundamentumok tőkét vonzanak majd a kereskedelmi ingatlanokba." – nyilatkozta Chris Ludeman, a CBRE globális ingatlanbefektetési elnöke.

Irodai és ipari ingatlanok maradtak a leginkább preferált ingatlantípusok, előbbit a befektetők 33, utóbbit 28 százalékuk jelölte meg. Az ipari és logisztikai ingatlanok iránti befektetői érdeklődés hátterében a kiskereskedelmi szektorban folyó strukturális változás és az e-kereskedelem növekedése áll. Ebben a szektorban viszont az eladásra kínált ingatlanok száma korlátozott, így a befektetők továbbra is kihívásokkal néznek szembe.

A válaszadók fele jelölte az ingatlanok árát elsődleges akadályként. A kevés rendelkezésre álló ingatlan (21 százalék), és a verseny más befektetőkkel (19 százalék) ugyancsak akadályt jelent minden régióban.

"Az 'új normát' jelentő gazdasági környezet a mérsékelt növekedés, az alacsony kamatlábak és a zsugorodó kötvényhozamok továbbra is befolyásolják a befektetéseket a kereskedelmi ingatlanpiacon. Azt is megfigyelhetjük, hogy folytatódik a befektetési piac globalizálódása, ezt tükrözi az előző évhez képest 40 százalékos növekedés a régiókon átívelő tőkeáramlás terén 2014-ben – ez a szám jóval meghaladja a piac egészének növekedését. A felmérés eredményei megerősítik elképzelésünket, hogy a mind a régiókon átívelő, mind az összes befektetés forgalma növekedni fog 2015-ben." - nyilatkozta Richard Barkham, a CBRE globális vezető közgazdásza.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



"A magyarországi ingatlan-befektetési forgalom majdnem megtriplázódott (12 hónap gördülő forgalmat számolva) 2015 első negyedévében. Ez a növekedés egybecseng azzal a globális képpel, hogy a magyar eszközök kitűnőek hozam-kockázat szempontból: a bérlői piac javul és a hozamok még mindig elég magasak ahhoz, hogy tőkét vonzanak a szektorba. Arra számítunk, hogy a magyarországi befektetési alapok erős aktivitása mellett a határon túlról érkező befektetők növelik kitettségüket Magyarországon az elkövetkező negyedévekben, így a forgalom 700-800 millió euró lehet az idén." – tette hozzá Borbély Gábor, a CBRE magyarországi kutatási vezetője.

(Forrás: CBRE)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője