2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Archívum

Guardian: mérhető a tervezett elavulás terjedése

2015-03-03 428

Egyre rövidebbé válik az elektronikai eszközök élettartama, derül ki egy német környezetvédelmi szervezet megbízásából készült tanulmányból, amit a termékek tervezett elavulásával kapcsolatban készítettek. A német Öko-Institut kutatóinak segítségével az elektronikai eszközök vásárlásával kapcsolatos szokásokat vizsgálták.

 

A kutatás során megállapították, hogy 2004 és 2012 között 3,5 százalékról 8,3 százalékra növekedett azoknak a készülékeknek az aránya, amelyeket meghibásodás miatt kellett újra cserélni - írja a Guardian.

Jelentősen nőtt azoknak háztartási nagygépek - például hűtőgép, sütő vagy mosógép - aránya, amelyeket a vásárlás utáni öt éven belül le kell cserélni. 2004-ben a berendezések 7 százaléka szorult cserére, 2013-ban viszont már 13 százalékuk. Az arány növekedését a tanulmány szerint az okozza, hogy jelentősen emelkedett a nem sokkal a vásárlás után meghibásodó eszközök aránya.

Nem csupán az idő előtt tönkremenő eszközök jelentenek problémát, a tanulmányból ugyanis az is kiderül, hogy sokan egyszerűen azért cserélik le például meglévő hűtőgépüket, mosógépüket, mert egy új, tetszetősebb vagy modernebb készülékre vágynak, miközben a meglévő berendezésnek semmi baja.

A témáról további részletek az origo.hu - Techbázis rovatában >>

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője