– Hogyan került a Média Építészeti Díj versenyére?

– A diplomamunka után elküldtem az Építészfórumnak a tervet, ahol a versenyre a legjobb öt munkát választották ki, így került be az enyém is. Meglepett a választás, mert sok jó terv, jó munka volt, de nagyon örültem, hogy az én munkám is részt vehetett.

– Honnan jött az ötlet pont egy kőfejtő hasznosítására?

– Személyes indítékokból, régebben professzionális szinten űztem a trial sportot, az utóbbi időben már kevésbé. Mivel alultámogatott sport, méltatlanok a körülmények, szerettem volna az építészeten keresztül becsempészni a köztudatba. Ezért is örültem nagyon, hogy az Urániában 400 ember előtt röviden nemcsak a tervemet, hanem a sportágat is bemutathattam.

– A zsűri számára ismert volt ez a sport, vagy azért bővebben el kellett magyaráznia?

– Mindenki hallott már róla, de nem igazán tudták, mit jelent. Négy perc állt rendelkezésre a prezentációra, ezért videóban mutattam be pár mozdulatot, hogy érthető legyen a sport lényege. A triál alapja, hogy az akadályokon, sziklákon kéz- és lábletétel nélkül kell végigmenni, azaz csak a bicikli kerekei érinthetik a talajt és az akadályokat. Ez újdonság volt a zsűrinek, eléggé meghökkentek azon, amit láttak.

– Mit szolgál ki az épületegyüttes? Magában az épületben kerül sor a gyakorlásra, versenyre?

– Nem egészen. A projektben a helyszín a lényeg, a sziklára épül, ahogy a triál is. A tarcali kőfejtőt úgy tudom, semmi másra nem használják már, a triálosok viszont régóta felfedezték maguknak, nemzetközileg is számon tartott hely. A diplomatervben ide helyeztem el kiszolgáló épületeket, ami főleg szállásfunkciókat meg bringatárolókat jelent, hogy mondjuk egy edzőtábort meg lehessen tartani vagy egy több napos versenyt.

– Az épületeket tekintve úgy tűnik, hogy több oldalról is kilátást enged a katlanra több épület, ennek milyen szerepet szánt?

– Az épületek súlypontja hátra van helyezve a sziklára egy speciális rögzítéssel, ebben is a triálhoz hasonló az elv, így a kőfejtőben levő tengerszem fölé nyúlnak. Adta magát az ötlet, hogy betekintést nyerhessen a látogató a természetbe, ezért lett a fal több oldalról is átláthatóvá alakítva.

– Milyen volt a sporttársak részéről az ötlet fogadtatása?

– Csináltam egy blogot, ami elkezdett a nemzetközi fórumokon is terjedni, úgy vettem észre, hogy alapvetően mindenkinek tetszett.

– Megvalósulhat ez az épület, valós kivitelezés alapja, vagy csak terv?

– Diplomamunkák nem szoktak nagyon megvalósulni, de a szakdolgozatomban vizsgáltam a megvalósíthatóság lehetőségeit, illetve úgy alakítottam ki az építészeti koncepciót, hogy fokozatosan fejleszthető és fenntartható legyen. A tarcali kőfejtő Tokaj mellett helyezkedik el, nemzetközi kerékpárút is áthalad itt, ha nemcsak triálosok, hanem más rétegszegmens is használná, akkor kifizetődő lehetne.

– Nem tűnik túl költségigényesnek a terv, inkább a sportág nyers, puritán stílusát tükrözi, legalábbis számomra. Az anyaghasználatban is illeszkedik a terv a sportág jellegéhez?

– Egyrészt a kőfejtő ipari jellege határozta meg az épületek karakterét, másrészt a fapados kialakítás is ehhez igazodik, hiszen hálózsákos, matracos szállást képzeltem el. Az épület előre gyártott fémváz szerkezetből áll, amin hőszigetelt falemez burkolat van, erre kerül egy horganyzott hullámlemez fedés.

– Mennyire újszerű az építészeti megoldások terén a tervezett épület?

–  Viszonylag egyszerű, rutinmegoldásokat alkalmaztam, a részletkialakításnál is törekedtem arra, hogy ne igényeljen bonyolult technológiákat, hanem egyszerűen legyártható és összeszerelhető legyen.

– A tervezés során felmerült a megújuló energiák alkalmazása vagy bármi olyan alkalmazás, ami a fenntarthatóságot segíti elő?

– Igen, a diplomámban egy olyan gépészeti lehetőséget vázoltam, amely megújuló energiákat használ. A bejáratok előtt látható előtető napelemet, napkollektort fogad, illetve a vízhasznosításhoz készült egy a tengerszem vizét újrahasznosító koncepció.

– Váratlanul érte a díjazás?

– Igazból nem is tudtam, hogy van egy szakmai zsűri által bírált különdíj, úgyhogy nagy meglepetés volt, de nagyon örültem.

–Úgy tudom, volt egy székúsztatásos akciója is pár éve, ami nagy visszhangot váltott ki… Mi volt a célja ezzel?

– Egy lomtalanított széket pirosra festettünk Bene Tamás barátommal, amit egy zajló jégtáblára helyeztünk, majd belöktük a folyóba. Az eseményeket a hidakról és a partról követve dokumentáltuk. Azt vizsgáltuk igazából, hogyan változik meg egy tárgynak a tartalma, a kontextusváltás foglalkoztatott bennünket. A turisták persze rögtön ráugrottak a témára, számukra ez inkább művészet volt. Érdekes volt látni az emberek reakcióit is, ők is felfedezték a szék funkciójának a megváltozását.

– Ha jól értem, az foglalkoztatja, hogyan tud kiüresedett dolgokat, helyszíneket új tartalommal felruházni, újrahasznosítani, mint ez a szék, vagy egy elhagyott kőfejtő?

– Tulajdonképpen igen. Európában egyébként szerencsére ez már egy új irányzatként is kezd megjelenni, használaton kívüli dolgokat, „talált tárgyakat”, helyszíneket újra élettel megtölteni, újragondolni, hasznosítani. Tulajdonképpen környezettudatosság. Tetszik ez a szemlélet, remélem, ilyen jellegű munkákban is részt vehetek majd a jövőben.

A belsőépítészeti különdíj győztese Máté Tamás, akinek a különdíj alapítója, Feuertag Ottó adja át az elismerést
(Fotó: Europa Design)

– Igaz, hogy egy nemzetközi díjra is nevezték a diplomamunkáját…?

– Igen, a világ összes építészeti diplomamunkájából kétévente rendezik az ArchiPrix versenyt, idén a MOME az én munkámat választotta ki, hogy képviselje majd az egyetemet. A versenyre 390 diploma érkezett be, amiből egy nemzetközi zsűri válogat, Madridban lesz a gála.

– Sok sikert kívánunk hozzá, szurkolunk, hogy újabb díjjal gazdagodjon!

(A hír szerzője: OGH Hírügynökség)