2026. április 8., szerda - Dénes

Archívum

Nemzetközi elismerés az Otthon Centrumnak

2014-12-11 487

2014. december 11.- Rangos nemzetközi díjjal ismerték el Sánta László, az Otthon Centrum győri partnerének munkáját a hétvégi „Best Franchisee of the World” eseményen Firenzében.

 

Best Franchisee of the World nemzetközi franchise díjátadót tartottak hétvégén Olaszországban.  Idén ötödik alkalommal szervezték meg az eseményt, amely elsősorban erős lokális franchise márkák számára teszi lehetővé, hogy legjobb átvevőiket megmérettessék nemzetközi közegben. A Magyar Franchise Szövetség idén első alkalommal delegált résztvevőt a versenybe; Sánta Lászlót, az Otthon Centrum győri franchise partnerét. A magyar jelölt a nemzetközi, főleg helyi franchise szövetségek képviselőiből álló zsűri döntése alapján, 200 közül második helyezést ért el.

„Az értékelés a konkrét üzleti eredményeken túl azon alapszik, hogy az adott jelölt hogyan viszonyul márkájához, a hálózata közösségéhez, mivel járul hozzá a közös sikerekhez, nem elsősorban anyagi értelemben, hanem aktivitással, beletett munkával.” – tette hozzá Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója.

Az első helyezést egy spanyol étteremlánc, a Lizarran egyik franchise partnere kapta, míg harmadikként a Loja do Condomínio, portugál hálózat szakembere végzett.

 

(OGH Hírügynökség - Otthon Centrum)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője