2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Archívum

Bérlői mozgások a Business Center 91-ben

2014-11-24 339

Az elmúlt időszakban folyamatos élénkülés jellemezte az irodapiacot. Ezt támasztják alá a CPI Hungary (korábban Ablon) eredményei is, hiszen egy év alatt 20%-al növelte a Business Center 91 irodaházának bérbeadottságát. A tavalyi év második felétől megfigyelhető volt a bérlői piac egyre fokozódó aktivitása, így a hosszabbítások mellett eljött a bérlemények bővítésének és az új bérleti szerződések kötésének ideje is.

„A mind gépjárművel, mind pedig tömegközlekedéssel jól megközelíthető Váci út mindig is a bérlők kedvelt lokációja volt, amelyet számunkra az elmúlt időszak sikeres tranzakciói is alátámasztanak. Az elmúlt egy évben irodaházunkban csaknem 1300 négyzetméternyi terület talált új bérlőre, illetve mintegy 500 négyzetméternyi bővülésről is beszámolhatunk. - mondta Lovro Adrienn, a CPI magyarországi és romániai operációjának vezetője.

Idén tavasszal rendezte be a Business Center 91 irodaházban új irodáját a BNM Centrum több mint 300 négyzetméteren, majd ezt követően alig fél év alatt több mint duplájára bővítette. Ezt megelőzően tavaly szeptemberben nyitotta meg 600 négyzetméteres üzletét a Phasekanapé az irodaház földszintjén, valamint több mint 300 négyzetméteres irodáját a Fórum Média. Mindemellett több bérlő is meghosszabbította bérleti szerződését és néhányuk még nagyobb bérleményi területen folytatja tevékenységét a Business Center 91-ben.


(CPI Hungary - irodakereso.info - OGH)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője