2026. április 8., szerda - Dénes

Archívum

HVG: Habony barátnője családjánál vizsgálódott a NAV

2014-11-20 540

Házkutatást tartottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei egy hús- és húskészítményeket forgalmazó társaság rózsadombi székhelyén október közepén. A céghez a NAV azért szállt ki, mert kapcsolatban állt olyan vállalkozásokkal, melyek esetében felmerült az áfacsalás gyanúja.

 

Ilyen ügyben egyébként korábban már a V Plus K Kereskedelemi Szolgáltató Kft. esetében is nyomoztak. A szóban forgó cég egy ukrán nagyvállalkozó érdekeltsége, akinek a lánya Orbán Viktor tanácsadójának, Habony Árpádnak a barátnője.

A kitiltási botrány kirobbanását követő vasárnap, október 19-én késő este az Index egy képet posztolt a Liszt Ferenc Repülőtéren várakozó Habony Árpádról. A szerző nem tudta eldönteni, hogy  Habony az indulási vagy az érkezési oldalon áll, ami akkor csak azért volt érdekes, mert a sajtóban a az ő neve is előkerült, mint akit  kitilthatott az USA. (Habony ezt azonnal tagadta a szerkesztőségeknek elküldött közleményében, illetve cáfolta ezt egy Washingtonban róla készült fotóval október végén.)  A hvg.hu úgy tudja, Habony Árpád valójában egy ukrán üzletemberre, Eduard Usikovra és családjára várt, akinek a magyarországi cégeiben az előző nap helyszíni vizsgálatot tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), és akinek a lánya Habony jelenlegi kedvese. Usikov az Aeroflot menetrend szerinti járatával érkezett Moszkvából este hét óra után.

A hvg.hu úgy értesült, a NAV a hús- és húskészítmény-kereskedelemmel foglalkozó V Plus K Kereskedelmi és Szolgáltató Kft rózsadombi székhelyére szállt ki szombaton (ez a nap nem volt munkaszüneti nap). Egyrészt egy áfacsalásgyanús ügyben érdeklődtek, és hajtottak végre házkutatást, melyben a társaság több partnere lehetett érintett, valamint általános helyszíni vizsgálatot is végeztek a NAV adóellenőrei az üzletember érdekeltségeinél.

2014.11.20. - Az ügy hátteréről készített összeállítást a hvg.hu >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője