2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Még nem szerezte meg az állam a Welt 2000 Kft.-t, de nagyon akarja

2014-11-18 461

Bár már tavasszal úgy tűnt, hogy az államé lett az uniós pénzeket kezelő szoftver jogtulajdonos cége, valójában azóta sem sikerült megszerezni. Most kormányhatározat mondja ki, hogy a vásárlás nemzetstratégiai jelentőségű. A márciusi bejelentés után a cég magyar tulajdonosa váratlanul meghalt.
Nemzetstratégiai jelentőségű szerzés

 

Nemzetstartégiai jelentőségűvé nyilvánította a kormány a pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozatában a Welt 2000 Kft. társasági üzletrészének az állam számára történő megszerzését. Ez a cég tartja karban az EU-csatlakozás óta a brüsszeli fejlesztési pénzek pályáztatását kezelő szoftvert.

A kormányhatározat azért érdekes, mert idén már kétszer is úgy tűnt, hogy az állam meg is szerezte a céget. Először januárban, majd március elején beszélt erről kész tényként Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.

A helyettes államtitkár a Világgazdaságnak adott januári interjúban    először azt jelentette be, hogy alkut kötöttek a tulajdonossal. „Év végén sikerült megállapodni. Az állam egymilliárd forintnál alacsonyabb áron vette meg a céget. Konkrét összeget csak a teljes vételi tranzakció lezártakor tudok mondani."

A cikk folytatása az origo.hu oldalán >>

(Forrás: Origo - Lengyel Tibor)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője