2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Archívum

Egy Nobel-díj margójára

2014-10-19 1289

Az idei Nobel-díjat a fizika tudományában a kék LED továbbfejlesztése hozta el három japán kutató – Akaszaki Iszamu, Amano Hirosi és Nakamura Sudzsi – számára. Szakmán belül a díj meglepetést és értetlenséget is kiváltott. Az OGH Hírügynökség arra volt kíváncsi, hogy a magyar szürkeállomány mivel járul hozzá a LED-es technológia terjedéséhez.

A rangos kitüntetést az indoklás szerint a nagy fényerejű fehér fényű LED-ek, ez által az energiatakarékos és hosszabb élettartamú fényforrások elterjedésének lehetővé tételétéért ítélték oda a három szakembernek. Szakmán belül a díj meglepetést és értetlenséget is kiváltott, mivel a legelső, vörös LED illetve a kis teljesítményű kék LED feltalálói nem részesültek hasonló elismerésben.

Az előzmények

A LED-es világításhoz vezető úton az első lépést 1961-ben Bob Biard és Gary Pittman tette meg, amikor felfedezték, hogy a gallium-arzenidből készített félvezető dióda világít az elektromos áram hatására, és a nem látható, infravörös tartományába eső  sugárzás jelentőségét felismerve szabadalmaztatták a LED-et (Light Emitting Diode – fénykibocsátó dióda). Egy év múlva a General Electric munkatársa, ifj. Nick Holonyak már az első, látható fényű LED-del állt a nyilvánosság elé, tíz évre rá (1972) pedig Jacques Pankove, az RCA Laboratories szakembere a kék fényt kibocsátó LED-et mutatta be. A most díjazott három japán tudós éppen húsz évvel ezelőtt (1994) valójában az első nagy fényerejű, kék színnel világító InGaN (indium-gallium-nitrid) diódát alkotta meg.

A felfedezés jelentősége abban rejlett, hogy  a nagyteljesítményű kék LED-el már lehetséges a fényforráson belül fényport gerjeszteni, és ily módon az emberi szem által fehérnek érzékelt fényt előállítani. Ez tette lehetővé a LED-ek széles körű alkalmazását a világítástechnikában. Ezek ismeretében érthető, hogy az amerikai Nick Holonyak méltatlannak érezte, hogy a LED-es világítás kapcsán személyét és munkásságát ugyan megemlítette a bizottság, de nem díjazták, bár az ő felfedezésének, az infra LED-nek köszönhető az optikai adatátvitel és az optikai adattárolás (CD/DVD) kialakulása.

Magyarország lesz a LED-es világítás tudásbázisa?

Ha Nobel-díjat még nem is kaptak a hazai kutatók, Európa szerte régóta nem titok, hogy a LED-es világításnak jelentős tudásbázisa van Magyarországon. Jelzésértékű, hogy a TÜV Rheinland nemzetközi minőségbiztosító cég Budapestre helyezte a LED-es vizsgálóközpontját, vagy hogy a GE európai LED-technológiai fejlesztései Újpesten koncentrálódnak. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a veszprémi Pannon Egyetem rendszeresen részt vesz LED-es K+F projektekben, a LED-es világítás hőtani és fénytechnikai vonatkozásában világszerte elismertek. A szakmai nívót jelzi, hogy a Dr. Schanda János professzor által vezetett kutatócsoport biztosította a tudományos hátteret nemrégiben a Sixtus kápolna LED-es világításrendszerének a fejlesztéséhez és kivitelezéséhez.

Az egyik legjelentősebb hazai LED-es fejlesztés a két éve lezárult, 650 millió forint értékű támogatással létrehozott KözLED-projekthez fűződik, amelyben a két fenti egyetemen kívül több hazai cég is részt vett. A K+F projekt létjogosultságát az adta, hogy a felhasználók tapasztalata szerint az olcsóbb LED-es világítástechnikai termékek gyártó által közölt műszaki paraméterei a valóságban nem mindig teljesülnek. Emiatt sem az alacsony fogyasztás, sem a tervezett megtakarítás nem elérhető, nem beszélve a túlmelegedés miatti gyorsabb öregedésről. A fejlesztés egyik végeredménye a közvilágításra valóban alkalmas, európai normáknak minden szempontból megfelelő LED-es lámpatestcsalád, a Pearl Light lett, mely többek között a budapesti Allee, MOM Park és WestEnd bevásárlóközpontok világításának kialakításakor is alkalmazásra került - tudtuk meg Nagy Zsolttól, a KözLED konzorciumban részt vevő Hungaro Lux Light Kft. ügyvezetőjétől.

A Hungaro Lux Light és a Prolan közreműködésével a Pearl Light termékcsalád felhasználásával egy további, világszerte egyedülálló intelligens közvilágítási rendszert fejlesztettek, mely távolról vezérelhető, oda-vissza kommunikáló köztéri lámpákat eredményezett. A Hejőkeresztúron megvalósult beruházás fényerősség-szabályozással és GSM-vezérléssel ellátott, a felszerelés óta nulla hibaszázalékkal működő közvilágítást eredményezett, az egyenként vezérelhető lámpákat akár fényjátékra is lehet használni. A kialakított intelligens rendszer a meghibásodások valószínűségét és várható időpontját is képes előre jelezni.

Ezen kívül a napokban került bejegyzésre egy újabb szabadalma a Hungaro Lux Lightnak, egy autonóm fényerősség-szabályozó rendszer, ami a kívánt időtartományban fokozatosan csökkenti vagy erősíti a fényerősséget. A külső tápellátás nélküli rendszer szintén jelentős újításnak számít világszerte. A közeljövőben további uniós K+F fejlesztésre van kilátás, melynek nemcsak a hazai vállalatok, hanem egész Európa a nyertese lehet.

 


Kékhatás

A LED-es világítással a fehér fény kétféle módon érhető el: egyik mód a vörös, zöld, kék  és borostyánsárga (RGBA) ledek segítségével kikeverve, vagy kék LED-et és fényport alkalmazva. Ez utóbbi terjedt el leginkább a gyakorlati felhasználásban. Kutatások szerint az emberi szemben a csapok (nappali és színes látás), valamint a pálcikák (sötétben látás és perifériális látás) mellett egy harmadik fajta fényre érzékeny sejt, az ún. ganglion-sejt 440-480 nm hullámhosszúságú, vagyis az emberi szem által kéknek észlelt fényingereket fog fel. Ezt az emberi szervezet a biológiai működés szabályozásánál hasznosítja, hatására csökken a szervezetben a melatoninkiválasztás. Borús időjárás, kevés nappali fény esetén megfelelő segítséget nyújthat a kék fény az éberen tartásban, viszont túlzott mértékű használata a szervezet egyensúlyának felborulását, akár daganatos betegségek kialakulását is eredményezheti - hívja fel a figyelmet Dr. Szabó Ferenc, a Pannon Egyetem adjunktusa.

 


Egyelőre 160 a plafon

A LED-es világításban a fényhasznosítás felső határértékének többnyire a 300 lumen/Wattos értéket tartják. Egy LED-es alkalmazás konkrét fényhasznosítása nagyon sok paramétertől, például az adott LED úgynevezett színhőmérsékletétől is függ.  A mai gyakorlatban a 160 lm/W kiemelkedő érték; a kereskedelmi forgalomban a legjobb LED-es megoldások inkább csak 140 lm/W fényhasznosításúak. A 200 lm/W-os vagy e feletti fényhasznosítási értékkel jellemezhető LED-ek jelenleg a gyárthatóság határait feszegetik, mindennapi kereskedelmi forgalomban egyelőre biztosan nem kaphatók - mutatott rá az OGH Hírügynökség kérdésére válaszolva a jelenleg feszegetett technikai korlátokra Dr. Poppe András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense.

(A hír szerzője: Lamos Edit - OGH Hírügynökség)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője