2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

IRODAHÁZAK ÉJSZAKÁJA III. - 2014. október 9., 19:00 órától

2014-10-03 899

Az első alkalommal a 2013-as Design Hét programsorozat részeként megrendezésre került Irodaházak Éjszakája sikere – mintegy százötven érdeklődő, főleg tervezők, építészek, belsőépítészek, szakmai újságírók és design szakemberek vettek részt a programon – szinte kikövetelte a folytatást, többen már a rendezvény ideje alatt előregisztráltak a következő partybuszos eseményre, amelyre 2014. június 19-én került sor az irodakereso.info és a portfolio.hu támogatásával.A soron következő októberi esemény médiapartnereként az Esemény Menedzser portál is jelen lesz.

Az Europa Design által életre hívott rendezvény második alkalommal célzottan az ingatlanipari szakemberek felé fordult. Ügynökségek, fejlesztők és létesítménygazdálkodással foglalkozó cégek képviselői utaztak a szakmai sajtó képviselőivel, hogy az éjszakai program alkalmával szórakoztató formában ismerhessék meg a szokatlanul nyugodt irodaházakat és bérterületeket.


 

Feuertag Ottó, az Europa Design alapító-tulajdonosa tájékoztatása alapján az Irodaházak Éjszakája III. újra nyit a szélesebb közönség felé, regisztrálhatnak építész, belsőépítész és lakberendező hallgatók, illetve bárki, aki ez irányú kíváncsiságát szeretné csillapítani.

A komoly kommunikációs értékű programon kitűnő lehetőség nyílik a témában szélesebb látókör kialakítására, szakmai eszmecserére, a kapcsolati rendszer bővítésére és rendhagyó kikapcsolódásra.

A korábbiaknak megfelelően a rendezvény három, még nem látogatott budapesti irodaházat vesz célba, többek között a 20 éves Madách Trade Centerben a WhitePages körpanorámás irodáját is megtekinthetjük az irodakereso.info és az Open Gates Hungary Kft. - az Esemény Menedzser online magazin  kiadójának - támogatásával

A túra során szerzett információk segítségével a résztvevők játékos formában nyerhetnek. 2013 őszén egy Herman Miller - Sayl szék, idén júniusban egy Actiu - Stay “Night Edition” szék talált gazdára az Europa Design interaktív kvízjátékával.

A megtekintésre kerülő három iroda, irodaház:

  1. Madách Trade Center – WhitePages ( 1075 Budapest, Madách Imre út 13-14.)

  2. Microsoft – Graphisoft Park 3. (1031 Budapest, Záhony u. )

  3. Regus Bank Center (1057 Budapest, Szabadság tér 7.)

Találkozó helyszíne: Madách Trade Center, WhitePages iroda, 19:00 (1075 Budapest Madách Imre út 13-14.). Az eseményen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.


Pontos helyszínek, regisztráció és részletek:
http://irodahazakejszakaja.hu/regisztracio/

(Esemény Menedzser)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője