2025. május 10., szombat - Ármin

Archívum

Veszélyes lehet a nyersétel-diéta

2014-08-21 402

Ma már több ezer étrendből választhatunk, ha egészségesen akarunk élni, ugyanez igaz a fogyásra is. Terjedőben van azonban egy eddigieknél sokkal radikálisabb irányzat, melynek követői azt vallják, az ételek akkor a legegészségesebbek, ha nem főzzük meg őket, hiszen a sütő megöli őket. Ráadásul sokan az állati eredetű fehérjék bevitelét is elutasítják. Tényleg elfogynak az enzimeink? Jót tesz, ha csak gyümölcsön és zöldségen élünk? Mennyi energia van egy döglött tehénben? Meglepő kérdések, de a nyersétel-diétát követők tényleg ezekkel foglalkoznak.

Unja a főzést? Vannak, akik különös választ adtak erre a problémára: Magyarországon is egyre jobban hódit a nyugaton jó pár éve népszerű nyersétel-diéta, ami még rátesz egy lapáttal a már elterjedt nagyrészt, húsmentes étkezési szokásokra. A nyersétel-étrend követői szerint az igazán egészséges ételek nyersek, azaz nem főzik, sütik meg őket. A magyar honlapok ehhez még hozzácsapják a vegán, azaz minden állati eredettől mentes étrendet is.

Nehéz megállapítani, hogy ez miért is lenne hasznos, ahogy arra sincs magyarázat, miért kell a vegán étrend is a nyers étkezés mellé. Nem meglepő, hogy az egyik legismertebb ezzel foglalkozó hazai oldal, Nyersétel Akadémia nem ad pontos választ arra, mi a nyers étrend, honlapjukon ennyit írnak:

"Az élő ételek első számú magyarországi szakértője Lénárt Gitta, küldetésének tartja, hogy  emberek ezreinek segítsen pozitív változást hozni az életébe azáltal, hogy bemutatja azt az életmódot, melynek alapja az egészséges növényi alapú nyers táplálkozás, s amellyel az életminőségük  jelentős javulása, gyógyulás és karcsúsodás várható."

A weblap tehát gyakorlatilag a vegán (kizárólag növényi eredetű táplálékok, nem feltétlenül nyersen) étrend egyik alfajaként állítja be a nyersétel-diétát, ugyanígy tesz a Nyersétel.hu is.

Olvassa el a teljes cikket az index.hu oldalon >>

 

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

More details
Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

More details
Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

More details
A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője