2026. április 9., csütörtök - Erhard

Archívum

Romlik a találati lista minősége – Profik és nagyvállalatok a Google ellen

2014-08-11 481

Az már nem számít újdonságnak, hogy a kisebb, keresőoptimalizálással foglalkozó cégek rendszerint felszólalnak a Google aktuális lépései ellen, ám az elmúlt időszakban már a neves ügynökségek is kinyilvánították nemtetszésüket- többek között a Google Galamb témakörével kapcsolatban is.

 

10 hónapja nem frissült a Pingvin?

Kezdjük a sort mindjárt Eric Enge cikkével, amely a Search Engine Land-en jelent meg. A Stone Temple Consulting vezetője arról szólt, hogy a Google Pingvin algoritmusának frissítései már 10 hónapja váratnak magukra, amely cseppet sem tisztességes azokkal szemben, akik szeretnének újra helyes útra térve tenni az előkelőbb helyezés érdekében.

A szakember, aki egyébként egykoron magát a Google lovagjának is nevezte, most úgy véli, hogy a Google szívtelen, és gonosz a weboldal tulajdonosokkal szemben. Véleménye szerint két-, vagy háromhavonta mindenképpen meg kellene történni a frissítésnek, hogy a hátrasorolt, megbüntetett honlaptulajdonosok is eséllyel indulhassanak újra.

Enge azt is elmondta, hogy ha nem történik változás e téren, akkor semmiképpen sem tud a továbbiakban is kiállni a Google mellett. A szakmájában elismert és neves személy egyértelmű felszólítást intézett a Google-hoz, hogy a Pingvin-kérdést azonnal rendezzék.

A galambbal is baj van

Moz.com-ot valószínűleg nem kell bemutatni a keresőoptimalizálás terén otthonosan mozgók számára, ugyanis a terület szakértője a cég. Most azonban az egyébként Google-barát felfogásáról is ismert csapat is egyre elégedetlenebb a Galamb-algoritmussal. David Mihm utoljára azt nyilatkozta, hogy az algoritmus egyértelműen rontott a találati lista minőségén. Szerinte a katalógusok beemelése a helyi keresésbe bizony nem növeli a minőséget, pláne, ha közöttük olyanok is helyet kapnak, mint a Yelp.

Rand Fishkin is felemelte a hangját

Ismert cégek és elismert SEO-s szakemberek is egyre gyakrabban szólalnak fel tehát a Google szabályozásai ellen, ezúttal a terület talán legnépszerűbb szakembere, Rand Fishkin is így tett. Sokáig ő is a Google-rajongók táborát népesítette, ám jelenleg több intézkedést is károsnak ítél.

Nem csak a not-provided bevezetésével szemben fejezte ki ellenérzését, hanem arról is szólt, hogy a Google számára egyre valószínűbb, hogy kizárólag az Adwords bevételek realizálása az elsődleges cél, s ez minden egyéb szempontot felülír politikáját illetően. Amikor a Google a moz.com vendégcikkeiben levő linkekről is manipulatív jelzővel nyilatkozott, akkor Rand egyértelműen úgy vélte, hogy a Google már nem érdemli tőle azt a megbecsülést, mellyel egykor felé fordult.

A Google algoritmusai és büntetőlépései tehát ma már nem csak a kisebb cégek rosszallását érték el, hanem ismert vállalatok és szakemberek is felemelik szavukat annak érdekében, hogy változtatásokra lenne szükség. Mint láthattuk, az egykoron Google-barát ügynökségek is kezdenek eltávolodni korábbi álláspontjuktól, s ma már azon az állásponton vannak, hogy a találati lista minősége egyértelműen romlik az Adwords profit előnybe helyezése miatt.

A sokak által sérelmezett szigorúságból hazánkban még nem sokat érzékelünk, de abban az esetben, ha a linkhálózatok felszámolása, és a manuális büntetések a magyar piacot is a külföldihez hasonló mértékben elérik, akkor annak biztosan a hazai kisvállalkozások isszák majd meg a levét. Ha a találati lista alapjaiban változik meg, az bizony komoly hatással lesz mindazokra, akik számára az internetes jelenlét nélkülözhetetlen a sikeres üzletmenethez.

A Google szabályainak és algoritmusainak jogszerűségéről vitatkozni lehetne, és meg is teszik a szakemberek egyre gyakrabban. Ami mindenképpen elgondolkodásra ad okot, hogy vajon miért nyilatkozik mostanában egyre több nagy cég és elismert profi is a Google politikáját illetően elítélően.

(Szerző: András Evenich - kulcsszo.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője