2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Archívum

Egyesíti erőit a Colliers és az S IMMO

2014-07-07 709

Az OGH hírügynökség értesülése szerint a Colliers International két új kizárólagos mandátumot szerzett az S IMMO Magyarország portfóliójából: A Pódium irodaházat, amely most először került a spekulatív irodapiacra, mint egy teljesen megüresedett épület a Magyar Broadway-on, a belvárosban; valamint a Blue Cube-ot, a közelmúltban felújított Váci úti irodaházat, mely elnyerte a IV. „Az Év Irodája” versenyen „Az Év Irodaháza Közönségdíj”-át.

 

A Pódium egy teljesen megüresedett modern irodaház 5 700 m2 bérelhető irodaterülettel a VI. kerület szívében. A környező színházak, szórakozóhelyek és a magyar Broadway után elnevezett ház 1993-ban épült. Kitűnő választás azoknak a bérlőknek, akik a belvárosban szeretnének dolgozni és a város nyüzsgéséhez közel lenni. A kiváló tömegközlekedés és a környéken lévő szolgáltatások széles választéka mind a ház mellett érvelnek. „A leendő bérlők kiváló helyzetben vannak, mivel a ház felújítása és kialakítása az Ő igényeik szerint lesz megtervezve.” – tette hozzá Holy Petra, a Colliers International Magyarország iroda bérbeadási üzletágának társigazgatója.

 

A Blue Cube irodaház 2002-ben épült és 2013-ban teljes átalakításon ment át. Az új gépészettel együtt megújított épületirányítási rendszer, az átalakított alaprajzok, a hatékony irodaterek és az új design (homlokzat és belső közös területek) mind egy sikeresen újrapozícionált és versenyképes épületet eredményeztek a Váci úti irodafolyosón. A már meglévő fő bérlője és pár kisebb mellett további 3 590 m2 szabad irodaterületet kínál 2 szinten rugalmas alaprajzzal. A kiváló elhelyezkedése (a Gyöngyösi utcai metró megálló közelsége) technikai felszereltsége és a környező szolgáltatások (a szomszédos Duna Plaza), mind lényeges elemek ezen irodaház választásánál. Nem véletlen, hogy elnyerte 2014-ben „Az Év Irodaháza Közönségdíj”-ját az iroda.hu csoport által szervezett a „Az Év Irodája” versenyén.

„Úgy gondoljuk, hogy a bérlőkkel tartott személyes kapcsolatunk és rugalmasságunk mind hozzájárulnak ahhoz, hogy bérlőink a mi házainkat választották. A bérlővel szembeni rugalmasság minden értelmében kulcsszó számunkra! – mondta Sermer Katalin az S IMMO csoport ügyvezető igazgatója.

„Izgatottan várjuk a közös munkát ezen a két házon az S IMMO-val. Lehetőségeket látunk a Pódium irodaházban, amely jó pár évig nem volt a piacon; valamint a Blue Cube-ban is, amelyet újra kell pozícionálnunk, és tudatosítani az emberek fejében, hogy 3 590 összefüggő négyzetméteren kínál A kategóriás irodatereket.” – tette hozzá Tim Hulzebos a Colliers International Magyarország ügyvezető igazgatója, aki örömét fejezte ki, hogy az S IMMO ismét egy nemzetközi ingatlan céget választott a közös munkára.

(Forrás: Colliers International, S IMMO Hungary)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője