2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Otthon Centrum állásfoglalás a Gazdasági Versenyhivatal közleményével kapcsolatban

2014-07-07 815

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleménye szerint 2014. július 3-án eljárást indított a Duna House Franchising Kft.-vel és az Otthon Centrum Franchising Tanácsadó Kft-vel (Otthon Centrum) szemben.

Az Otthon Centrum az OGH hírügynökségnek megküldött közleményében megerősítette, hogy a GVH vizsgálói megkeresték a társaságot, ugyanakkor hangsúlyozni kívánja, hogy, mint ahogy az a GVH közleményében is szerepel, „az eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette”. Az Otthon Centrum a GVH-val maximálisan együtt kíván működni, véleménye szerint nem követett el jogsértést.

Az Otthon Centrum és a Duna House együttműködése több, mint 1 éve indult, mely mind az ügyfelek, mind a szakmai közönség számára nyilvános volt. Az Otthon Centrum a Duna House Franchising Kft-vel kialakított együttműködésen kívül Együttműködő Partneri Programja keretében mintegy 230 másik ingatlanközvetítő céggel kötött az Otthon Centrum kizárólagos megbízásaira vonatkozó értékesítési megállapodást, melynek célja, hogy az OC részére adott kizárólagos megbízásokat a cég minél nagyobb sikerrel és gyorsabban értékesítse.

A Duna House-al kialakított együttműködés biztosítja az Otthon Centrum vevő ügyfelei számára minél szélesebb ingatlankínálatot. Az együttműködés megkezdése óta az együttműködés által érintett kizárólagos megbízások tekintetében az Otthon Centrum által érvényesített átlagjutalék nem változott. Az Otthon Centrum számára továbbra is kiemelten fontos, hogy ügyfeleit minél magasabb színvonalon és minél kedvezőbb ár-érték arány mellett szolgálja ki.

(OC)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője