2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Event Touch konferencia, 2014. március 18.

2014-02-11 1111

2014. március 18-án „Event Touch – Térjünk a lényegre!” elnevezéssel a megújult Pesti Vigadóban rendezi meg hagyományos szakmai konferenciáját a Magyarországi Rendezvényszervezők és –Szolgáltatók Szövetsége. A leggyorsabbak extra kedvezménnyel vehetnek részt az EVENT TOUCH konferencián, 2014. február 28-ig kiemelten kedvezményes áron lehet jelentkezni!

A szakmai nap összeállításakor a szervezők a sokszínűségre törekedtek, így az elengedhetetlen fontosságú témák mellett figyelemfelkeltő és gondolatébresztő előadásokat is beválogattak a programba. Az érdeklődők különböző területekről, de a rendezvényszervezéshez kapcsolódóan hallhatnak érdekes információkat. Többek között szó lesz hazánk új kongresszusi központjának kérdésköréről, az információtechnológia és a közösségi média újdonságairól, a rendezvények biztonságtechnikai követelményeiről, továbbá gasztronómiai, technikai, környezetvédelmi és adóügyi kérdésekről.

A rendezvény rangját emeli, hogy a MaReSz konferenciája egyben a felújított Pesti Vigadó első nyilvános bemutatkozása is, melyre a rendezvényszervezők mellett szeretettel várják, a téma iránt érdeklődő tanárokat, diákokat és társ szakmai képviselőket is.

Az Event Touch - Térjünk a lényegre! elnevezésű, korábban MaReSz Napként ismert esemény az ismeretszerzés mellett, kiváló alkalmat teremt a rendezvényszervező szakma képviselőivel történő személyes találkozásra is.

Kiemelten kedvezményes regisztráció 2014. február 28-ig!

A kiállítói lehetőségekről érdeklődni lehet a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen vagy a 70/219-1023-as telefonon, Horváth Ágnes főtitkárnál.

Részletes program és jelentkezési lap letölthető itt!

PROGRAM >>

KONFERENCIA jelentkezés >>
KIÁLLÍTÓI jelentkezés >>

További információ: http://www.maresz.hu/

(Esemény Menedzser)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője