2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

A Római-part 2100-ban: mobilgát, lakóparkok, fürdőzők és sportközpontok

2013-11-22 1324

Fürdőzhető Dunát, árvízvédett lakóparkokat és nemzetközi jelentőségű evezősközpontot álmodott meg az az egyetemista csapat, amely a „Római Part 2100” néven kiírt pályázat győztese lett - értesült az OGH Hírügynökség. Az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület (IFK) által kiírt ötletbörze nyertesei 2700 embert kérdeztek meg, és így alakították ki koncepciójukat.

A győztes pályázatot a Budapesti Corvinus Egyetem négy hallgatója, Horváth Bettina, Hrabák Luca, Papp Márton és Városy Dóra Marianna nyújtotta be. „A nyertes csapat azzal emelkedett ki a többi közül, hogy rendkívül alapos helyzetértékelést követően határozta meg a víziót, a megvalósítását célzó koncepciót illetve ennek ütemezését – mondja Takács Ernő, az IFK elnöke. „Az árvízi helyzetet figyelembe véve első lépésként az árvízvédelem színvonalas megoldását, majd a lakóterület fenntartható erősítését javasolják, miközben kialakítják a közösségi tereket és a szabadidő eltöltésére ideális rekreációs projekteket is.”

A pályázat koncepciója szerint 2100-ban a Római part „egy árvízvédelmi szempontból védett, közkedvelt természetes rekreációs terület lesz, amely a lakók, látogatók és befektetők által egyaránt kihasználható sport és pihenési funkciókat jelent.” A pályázók úgy látják, hogy jelenleg a part jelenlegi helyzetét tekintve elhanyagolt, szabályozatlan, leromlott, funkcióját elveszített, árvíz által veszélyeztetett terület a politika ütközőzónájában. Azonban természeti környezetével, és egyediségével, a budapesti agglomeráció és általa vonzott idegenforgalom megnövésével jó vásárlóerőt jelent a Római parton létesülő vállalkozásoknak

Több mint 2700 ember megkérdezésével felmérést készítettek: ebből az derült ki, hogy a látogatókat leginkább a rendezetlen környezet, kerékpárút megoldatlansága, az illemhelyek hiánya zavarja, és úgy gondolják, az evezést egyensúlyba kellene hozni más szempontokkal. A megkérdezetteket leginkább az árnyas, fás környezet és a víz közelsége vonzotta.

A terv 2030-ig tartó első ütemében a létrehozandó mobilgát megóvja a területet az árvizektől, így annak egyharmada lakóterületté minősülne. A beinduló ingatlanfejlesztések és a partmenti sétány kiépítése révén többen költöznének oda és a parthasználók száma is növekedne. A 2070-ig tartó második szakaszban zöld közösségi tér, teniszakadémia, termálfürdő kialakítása és nemzetközi jelentőségű evezős fejlesztések következnek. Az utolsó ütemben (2100-ig) az első ütemes közmű rendezés miatt a Duna vizének megfelelő tisztasága várható, így indokolt a partszakasz rendezése és fürdőzhetővé tétele. A parton végigfutó galériaerdőben kígyózó szalagszerű, pihenésre alkalmas objektum kiépítésével, a termálfürdő vízen lebegő kávézó teraszának bővítésével vonzó és változatos partszakasz kialakítása adja a projekt végkimenetelét.

(Forrás: IFK)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője