2026. május 23., szombat - Dezső

Archívum

32 640 LED gyulladt ki a SYMA homlokzatán

2013-11-13 860

Stratégiai megállapodást írt alá a SYMA és a BLACHERE Illumination Hungary Kft., amelynek értelmében 2013 őszétől két lépcsőben energiatakarékos ünnepi díszvilágítással, majd 2014 elejétől pedig évközi fénydekorációval újul meg a SYMA Rendezvény- és Kongresszusi Központ – tudta meg az OGH Hírügynökség Szántó Andrástól, a központ tulajdonos-ügyvezető igazgatójától. A legkorszerűbb LED-es technológiának köszönhetően az épület díszvilágítása a színvonalas látvány mellett tizedannyi fogyasztást jelent a hagyományos izzókhoz viszonyítva.

A téli eseményekre ünnepi díszbe öltözik a SYMA kívül – és hamarosan belül is – egyaránt, majd 2014 elején kivitelezésre kerül a rendezvény- és kongresszusi központ Dózsa György út felöli homlokzatának évközi fénydekorációja is.

 

 

„A beruházás teljes összege meghaladja a 20 millió forintot, de a fénydekoráció megújítását egyértelműen jó befektetésként látjuk” – mondta el Szántó András az OGH Hírügynökségnek. A szakvásároktól, kiállításoktól, céges rendezvényektől a kongresszusokon és kulturális eseményeken át a nemzetközi sportrendezvényekig számos igénynek kell megfeleljen a komplexum, ahol az üzemeltetési költségek mellett az esztétikai szempontok fontos hangsúlyt kapnak.

A fénydekoráció kivitelezője a párizsi Eiffel-torony és Champs Elysées díszítéséről nemzetközileg is jól ismert Blachere Illumination magyarországi leányvállalata. A Blachere Illumination Hungary ügyvezető igazgatója, Pintye Tímea a dekoráció kapcsán elmondta, hogy Európában a Blachere fénydekorációs kellékei nemcsak az esztétikus külső, hanem a strapabíró és környezettudatos kivitel miatt is egyre jobban hódítanak. A SYMA díszvilágítása is a legkorszerűbb LED-es technológiát képviseli, ezért minden eleme környezetbarát és energiatakarékos – erősítette meg a Blachere Illumination Hungary ügyvezetője.

 

 

Az épület kontúrjait egy különleges füzérekből kialakított LED-sor világítja meg, a homlokzatot pedig közel 33 000 LED borítja, valamint 204 m2 felületen LED-es jégcsap-imitáció vonzza a tekinteteket. Az épület két frontja, három emelete négy féle dekorációval szépült meg. A kor igényeinek megfelelő LED-es látványelemekkel modernné és figyelemfelkeltővé vált a rendezvényközpont, ugyanakkor egyben barátságos és hívogató – akárcsak az üzemletetési költsége, mely a hagyományos izzókhoz képest tizedannyi fogyasztást, összesen 4,5 kW-ot jelent.


----------------------------------
A hír szerzője: OGH

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

More details

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője