2026. április 12., vasárnap - Gyula

Archívum

Ilyen irodákat keresnek a bérlők

2013-10-22 1081

Mindössze egy új irodaházat adtak át Budapesten a harmadik negyedévben. A saját tulajdonú Bosch központ első ütemének épülete 10 ezer négyzetméteres. A bérleti szerződések 94 százalékát 500 négyzetméter alatti területre kötötték - értesült az OGH Hírügynökség a Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fóruma (BRF) piaci jelentéséből.

Idén a harmadik negyedévben a teljes budapesti irodaállomány meghaladta a 3,72 millió négyzetmétert. A kihasználatlansági ráta 18,6 százalék, amely 1,3 százalékponttal alacsonyabb az előző negyedévi értéknél és 3 százalékponttal kevesebb, mint 2012 azonos negyedévében. A legalacsonyabb kihasználatlansági mutatókat továbbra is a Dél-Buda (12 százalék) és a Pest központ (14 százalék) alpiacokon regisztrálták, míg a legmagasabb értéket, 30 százalékot, újra az agglomerációban mérték. Az üresedési ráta csökkenéséhez hozzájárult a negyedéves pozitív nettó abszorpció.

A teljes kereslet csaknem elérte a 100 ezer négyzetmétert, ami 32 százalékkal magasabb, mint az előző negyedévben és szinte ugyanannyi, mint 2012 harmadik negyedévében. Az első három negyedévben, az előző évhez hasonlóan, összesen 244 ezer négyzetmétert adtak bérbe.

A bérbeadás 20 százaléka (20 ezer négyzetméter) szerződéshosszabbítás volt, ami az elmúlt 5 évben mért legalacsonyabb érték. Magas volt az új szerződések volumene, a teljes kereslet 48 százalékáért feleltek. A kereslet 16 százaléka, 15 ezer négyzetméter, szerződéshosszabbítás, míg 2,5 ezer négyzetméter előbérleti szerződés volt. A Bosch székházzal és egy kisebb irodaház megvételével a saját tulajdonú tranzakciók a kereslet 13 százalékát tették ki.

2013 harmadik negyedévében 192 bérleti szerződést kötöttek, melyek átlagos mérete 442 négyzetméter volt. Ez az előző negyedévhez képest némi csökkenést jelent. Továbbra is magas a kereslet a kisebb területű irodák iránt, a negyedéves tranzakciók 94 százalékát 500 négyzetméter alatti tranzakciók tették ki. A negyedév legnagyobb bérleti tranzakcióját a Váci Greens irodaházban kötötték közel 5 ezer négyzetméterre, ezt követte a Green House és az MSCI közötti bérleti szerződés 3,7 ezer négyzetméterre.  A bérbeadások 38 százaléka a Váci úti irodafolyosón történt, míg a kereslet 16 százalékát a Dél-Buda részpiacon regisztrálták.

 


A gyorsjelentés forrása a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF), amelynek tagjai a CBRE, Colliers International, Cushman & Wakefield, DTZ, Eston International, Robertson Hungary és a Jones Lang LaSalle.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője