2026. április 11., szombat - Leó

Archívum

Merjünk nagyot tervezni! Ingatlanfejlesztők írtak ki pályázatot a Római Partra

2013-10-11 994

"Római Part 2100" néven pályázatot írt ki az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) - értesült az OGH Hírügynökség. Az ötletbörze célja, hogy Budapest egyik emblematikus városrésze nagyobb figyelmet kapjon. Hat egyetem diákjai nyújthatják be elképzeléseiket; a győztes pályázó a pénzjutalmon kívül lehetőséget kap arra, hogy pályaművét megismerhesse a szélesebb nyilvánosság.

A pályázattal az IFK a Római Parttal kapcsolatos víziókat, a városon belüli, távoli jövőben betöltött szerepét és funkcióját szeretné felmérni egyetemi diákok, a jövő szakembereinek mozgósításával.

„Ezzel az ötletbörzével lehetőséget szeretnénk nyújtani olyan egyetemi hallgatóknak, akiket aktívan foglalkoztat Budapest és a Római Part jövőképe, és akik nyitottak arra, hogy egy komplex témát magas színvonalon vitassanak meg, valamint bekapcsolódjanak egy minden kötöttséget nélkülöző kreatív pályázati csapat munkájába” – mondta Takács Ernő, a pályázatot kiíró Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke.

Az ötletbörzét szeptember 24-én írta ki az IFK, a pályaműveket 2013. november 4-ig várják, győztest pedig 2013. november 20-án hirdetnek egy gálavacsorán, amelyen jelen lesznek az ingatlanszakma legjelentősebb szereplői.

A nyertes pályaművet kiválasztó bíráló bizottság tagjai: a jelenleg felkérés alatt lévő Finta Sándor főépítész, Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke, Szerdahelyi-Németh Klára a Magyar Urbanisztikai Társaságtól, Ongjerth Richárd szociológus, Varga-Ötvös Béla várostervezési közgazdász, Tihanyi Dominika tájépítész, valamint az IFK képviseletében Horváth Emese és Kocsány János.

Az egyesület az ötletpályázat győztesét pénzjutalomban részesíti, a nyertes használhatja az IFK által adományozott „IFK Talentum 2013 ”címet, valamint lehetőséget kap arra, hogy pályaművét a szélesebb nyilvánosság előtt is bemutathassa.

A teljes pályázati kiírás megtekinthető az IFK webiooldalán olvasható.

 

(IFK - OGH)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője