2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Átláthatóság és üzleti titok

2013-09-18 2194

Átláthatóság és üzleti titok – e két kulcsfogalom között egyensúlyozva kell a cégvezetőnek eldöntenie, melyik partnerével milyen információt oszt meg vállalatáról. Mit kell tudnia a munkatársaknak, üzletfeleknek, a banknak vagy éppen az újságírónak? És mit nem? Minden vállalat körül kirajzolódik az érdekeltek köre, ami tulajdonképpen egy hálózat.

Velük közösen dolgozik a cég és próbál üzleti eredményeket elérni. Ez a hálózat akkor működhet sikeresen, ha a felek átlátják és értik egymás működését – azaz transzparensen működnek. Minden hiányzó információ növeli a felek üzleti kockázatát, ami a költségek növekedését, így az eredmény csökkenését okozza.

Másfelől viszont minden érintett egyúttal más hálózatoknak is tagja, amelyek akár ellenérdekeltek is lehetnek, ez pedig veszélyt jelenthet az információk bizalmas kezelése szempontjából – írja a reconcept blog. Vagyis a transzparencia, mint alapérték mellett megfelelő információ-áramlási szabályokra, korlátozásokra van szükség, annak érdekében, hogy mindenkihez a megfelelő csatornán keresztül a megfelelő tartalom jusson el. Se több, se kevesebb.

További részletek a hvg.hu oldalon>>

 

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője