2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Archívum

LED-es fejlesztések Magyarországon: a haza fényre derül?

2013-07-08 1744

Magyar KKV is tagja volt annak az NKTH Nemzeti Technológiai program keretében 2013. júniusában lezárult K+F projektnek, amely mintegy 650 millió forintos támogatást nyert el LED-es világítástechnikai berendezések fejlesztésére – tudta meg az OGH Hírügynökség  Nagy Zsolttól, a HungaroLux Light Kft. ügyvezető igazgatójától.

Az Economist témába vágó kutatása szerint  a globális világítástechnikai piac 2020-ig körülbelül 60%-kal nő, és eléri a 160 milliárd USD éves szintet. E jelentős piacbővülésnek a nagy része a hagyományos világítástechnológiákat felváltó LED-technológia térnyerésének lesz köszönhető úgy a közvilágításban, mint a kereskedelmi ingatlanok (bevásárlóközpontok, irodák, ipari ingatlanok és hotelek) bizonyos szegmenseiben, tereiben.

A LED-technológiának kivételesen maga s az elméleti energiahatékonysága, ami az intenzív kutatás-fejlesztésnek, egyre inkább elérhető a gyakorlatban is. A KÖZLED konzorcium tagjaként a Hungarolux Light Kft., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Elektronikus Eszközök Tanszéke, valamint a Pannon Egyetem Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszéke kutatói dolgoztak legutóbb együtt az NKTH Nemzeti Technológiai program keretében. A K+F projekt mintegy 650 millió forintos támogatást nyert el LED-es világítástechnikai berendezések fejlesztésére.

PearlLight 48GA K+F projekt létjogosultságát alátámasztotta a piaci felhasználók azon tapasztalata, hogy az olcsóbb, főként távol-keleti – de akár nagy múltú nyugti cégek – LED-es világítástechnikai termékeinek adatlapján szereplő műszaki paraméterek a valóságban nem mindig teljesülnek.  Így ha nem biztosított az ígért fogyasztási szint, értelemszerűen nem érhető el a tervezett megtakarítási szint sem. Számos esetben lényegesen gyorsabb az elöregedés, és emiatt a LED-világítótest megtérülési értéke is sokkal rosszabb a vállalt értéknél, nem biztosított és nem egyenletes az ígért színhőmérséklet sem – mutatott rá Nagy Zsolt, a HungaroLux Light Kft. ügyvezető igazgatója a K+F projekt neuralgikus pontjaira.

A konzorcium magyar KKV tagja 2000 óta foglalkozik LED-fényforrások intenzív tervezésével és gyártásával. A jelentős állami támogatással megvalósuló NKTH Nemzeti Technológia program célja, hogy közvilágításra valóban alkalmas, az európai normáknak minden szempontból megfelelő LED-es lámpacsaládot fejlesszenek ki. A fejlesztés során hazaiak  mellett több külföldi egyetemmel  és  kutatóintézettel  is együttműködtek. A kutatómunkának köszönhetően mintaoltalommal védett, egyedi optikai megoldással ellátott lámpát hoztak  létre. A kifejlesztett LED-termékek  a nagynyomású nátrium közvilágítási lámpák 36-250W-os kategóriáját képes helyettesíteni. Azoknál a világítótesteknél, melyek 12-24 órában üzemelnek, a megtérülés  már  12-24 hónap  alatt megvalósul, és további 5-12 évig üzemel a LED-es berendezés 50-80%-kal kevesebb energiafelhasználás mellett. A termék műszaki vizsgálatát a TÜV Rheinland  InterCert Magyarország végezte el, és igazolta azok megfelelőségét.

PearlLine„A magas működési biztonság, illetve a leírt és vállalt műszaki paraméterek pontossága csak minősített gyártók termékeinek beépítését teszi lehetővé. E cél érdekében valamennyi alkatrészt (LED-eket, a tápegység elektronikai alkatrészeit, tápegységeket), fejlesztőmérnökeink irányítása mellett teszteljük. Beszállító partnereink között a LED-világítással kapcsolatos olyan nagy nemzetközi neveket találhatunk, mint például a világ egyik legjelentősebb LED-chipeket gyártó cége, az amerikai Cree, vagy az egyik piacvezető tápegységgyártó, a Meanwell” – világított rá Nagy Zsolt az új magyar (kö)zvilágítási termékcsalád születési körülményeire.

A világítási rendszer ötvözi a modern megjelenést és a legjobb világítási és energiamegtakarítási tulajdonságokat. Öt fő felhasználási területe: beltéri világítás, tér- és csarnokvilágítás, lakóövezeti utak és helyi utak, főutak, valamint autóutak (ME6-ME2). A  nemzetközi kooperációban fejlesztett optikai rendszer energiahatékonysága fényerő-szabályozással és vezérléssel növelhető tovább.

A magyar KKV-nek a termék kifejlesztése óta jelentős  jelentős  megrendelésállományt sikerült teljesítenie, amelyben az Alle Center, a MOM Park bevásárlóközpont (BNP Paribas Real Estate), a WestEnd Business Center a Raiffeisen Bank az Állami Autópálya Kezelő Zrt., LIS (Németország), és az Accor Csoport (Franciaország) felé kivitelezett projektek is szerepelnek.

A K+F projektek a világítás területén a piaci előrejelzések szerint lendületesen haladnak tovább 2020-ig. A világ elektromos áram fogyasztásának ugyanis már közel 20%-át világításra fordítjuk. Legalább 40%-os megtakarítás lenne elérhető csupán azzal, ha olyan energiatakarékos világítástechnológiára cserélnénk a jelenlegi világítótesteket, mint például a LED. Világviszonylatban ennek az elektromos áram megtakarításnak az értéke elérné a 128 milliárd eurót (38 400 milliárd forintot), 670 millió tonnával csökkenne a CO2-kibocsátás,  és 642-vel kevesebb erőmű üzemeltetésére lenne szükség, amely önmagában 1300 milliárd Eurós (390 ezer milliárd forintos) megtakarítást eredményezne – erősíti meg a Climate Group, a Phillips és a HSBC Bank jelentése* is, amelyre a KÖZLED konzorcium tagjaként a Hungarolux Light Kft. is alapozta a termékfejlesztést.

 

A hír szerzője: OGH



* Lighting the clen revolution (2012 június, The Climate Gruop, Philips, HSCP Bank)


 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője