2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Ötmilliárd forintos pályázati keret a LED-es közvilágításra

2013-06-19 1554

A 2013-as év második felére várható közbeszerzési pályázaton együtt ötmilliárd forintra pályázhatnak a közvilágításukat LED-es megoldással korszerűsítő önkormányzatok. A tenderre készülő magyarországi GE Lighting esélyeit Hutter Iván, a GE európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) általános igazgatója cége eddigi nemzetközi tapasztalataira alapozza.

A GE Las Vegasban több mint 40 ezer ilyen rendszert telepített, Los Angelesben pedig már vezeték nélküli központi vezérlőrendszert üzemeltet. Ez utóbbi magyarországi adaptációján többek között az MTA-val és a SZTAKI-val dolgozik, a gyártás helyszíne a tavaly decemberben beindított, nagykanizsai LED-gyára lesz. A gyár – mint a terméktípus európai kiválósági központja – január óta a GE EMEA egyedüli ellátója.

A nagykanizsai termékeket a tenderen persze többek erős versenyre kényszeríthetik, például a Tungsram-Schéder pilisszentiváni gyára, amely épp most alakul át térségi közvilágítási lámpatest fejlesztő és gyártó központtá, s amelynek kínálatában egyre nagyobb hányadot képviselnek az energiatakarékos és a LED-es termékek.

További részletek a vg.hu oldalon olvashatók >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője