2026. január 14., szerda - Bódog

Archívum

Évtizedes csúcson a hazai vendégéjszakák szám

2013-02-21 498

ImageA KSH adatai szerint 2012-ben Magyarországon mind a vendégek mind a vendég-éjszakák száma növekedett az előző évhez képest, előbbi 3,6, utóbbi 4,8 százalékkal, ezzel új csúcsot érve el. „Ezen belül a belföldi vendégforgalom gyakorlatilag stagnált, a külföldiek vendégforgalma viszont 8%-ot meghaladó mértékben nőtt.

A szállodák átlagon felül teljesítettek, ezen belül továbbra is a négycsillagosok rendelkeznek kiemelkedő teljesítménnyel, itt a külföldi vendégéjszakák növekedése meghaladta a 18%-ot. A balatoni üdülőkörzet is jó évet zárt, mind a külföldi, mind a belföldi vendégéjszakák száma nőtt, összességében 2,5%-kal.” – mondta Szircsák Norbert, a Colliers International piackutatója és értékbecslési tanácsadója.

Budapesten a vendégek és vendégéjszakák száma évtizedes csúcsot ért el, előbbi meghaladta a 3 millió vendéget, utóbbi pedig a 7 millió vendég-éjszakát. Azonban árnyalja a képet, hogy mindez egy jelentős kapacitásbővülés mellett történt, a szobaárak viszont csak a 2005-ös szint körül alakultak. Figyelembe véve az inflációt az összkép tovább romlik, mindazonáltal a jelek bíztatóak. Ha tovább nő a vendégek száma, valamint a regionális összehasonlításban is alacsony szobaárak is növekedésnek indulnak, a hotelek jövedelmezősége ismét egészséges szintet érhet el. Van még lehetőség bővülésre, hiszen Prága kétszer több látogatót fogad Budapestnél, míg Bécs 60%-kal több látogatóval büszkélkedhet.

Az itthoni turizmust erősítheti a szakértők által jósolt viszonylag magas euró árfolyam, ami a magyarokat inkább belföldi utakra sarkallja, egyúttal a külföldieknek olcsóbbá teszi a magyarországi tartózkodást. A SZÉP kártya szintén népszerűségnek örvend, tavaly az utalványszámlákra feltöltött összeg meghaladta a 70 milliárd forintot, melyből eddig a kártyabirtokosok 44 milliárdot költöttek el.

A nemzeti légitársaság csődje érdekes helyzetet idézett elő, talán a vártnál kevésbé csökkent a reptér forgalma, azonban az üzleti utazók kiesését főleg a fapados járatokkal érkező turisták pótolták. Ez inkább az alacsonyabb árkategóriájú szállodákra volt kedvező hatással.

A fejlesztésekkel kapcsolatban a szakember elmondta, hogy 2012-ben 6 új szálloda (+1 újranyitás) kezdte meg működését Budapesten, 550 új szobával bővítve a kínálatot. „Ez valamivel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt és ezzel valószínűleg egy időre megszűnik az új kínálat, még ha félbehagyott fejlesztések továbbra is vannak a piacon. 2013-ban nem várjuk új hotel megnyitását a fővárosban, egyedül a Rácz Hotel régóta húzódó átadására van némi esély.”

Vidéki szállodafejlesztések – legyen szó új, felújítás vagy bővítés alatt álló épületekről - továbbra is jelen vannak a piacon és szinte mind uniós pályázat segítségével valósul meg.  Többnyire kisebb szállodákról beszélhetünk, 1-2 kivétel akad, például a tavaly átadott ETO Park Hotel vagy a várhatóan idén nyíló Four Points by Sheraton. „A jövőben tovább folytatódhat ez a tendencia, hiszen az Új Széchenyi Terv keretein belül 142 milliárd forint értékben kezdődhetnek el turisztikai fejlesztések, melyből 25 milliárd forint összértékű üzleti célú szálláshelyfejlesztés kapott 16,5 milliárd forint támogatást.” – mondta Szircsák Norbert.

A teljes szállodapiaci jelentés letölthető a http://www.colliers.hu/content/view/60/57/lang,hu oldalról.

(Colliers International)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

More details
Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

More details
Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője