2025. július 7., hétfő - Appolónia

Archívum

Mitől félünk a legjobban? Fókuszban a kötelező biztosítás

2012-11-25 653

Kötelező biztosításAz autósok közel negyvenöt százaléka attól tart leginkább autójával kapcsolatosan, hogy közlekedési balesetben kárt szenved, illetve sérülést szenved baleset során. Hasonló arányban tartanak attól, hogy kátyú miatt kilyukad a kerék, úttesten átszaladó vaddal ütköznek vagy megreped a szélvédőjük.

Ugyanakkor, kötelező biztosítás választásakor lényeges szempont az ár mellett, hogy milyen jellegű egyéb szolgáltatáshoz juthatunk hozzá. A kampányban eddig a kötések öt százalékánál döntöttek az ügyfelek olyan kiegészítő szolgáltatások mellett, amelyek nagyrészt megoldást kínálnak a kockázatokra - derül a PBA Biztosítási Alkusz felméréséből.

„A kampány első két hete kevésbé mozgatta meg a piacot, mint a korábbi években, ennek oka részben, hogy egyre csökken a naptári évfordulós szerződések száma. November végéhez közeledve ismét élénkebb lesz az ügyfelek érdeklődése, de ettől függetlenül várakozásaink szerint a váltók száma a tavalyi statisztikák 60%-át fogja kitenni; nagyságrendileg csak 420.000-en kötnek idén új biztosítónál szerződést. Ami  viszont érdekesség; hogy nagyon népszerűek a különböző kiegészítő termékek; dupla annyian választották őket, mint a tavalyi év hasonló időszakában ” – összegezte dr. Vass Gábor, a PBA Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetője.

A félelmeink és a kiegészítők

A sokszor emlegetett átlagdíj csökkenésen túl - a gépjármű tulajdonosok átlagosan 20%-ot takaríthatnak meg tavalyhoz képest -, az idei kampány legfőbb jellegzetessége a kiegészítők elterjedése.  Minden huszadik autós kötött ilyen szolgáltatást a kötelező mellé, azaz egyre kevésbé csupán az ár miatt döntünk egyik vagy másik biztosító mellett.

A PBA kutatásából kiderül, hogy az autósok 10%-nál számít kizárólag az olcsó díj, közel 40 százaléknál szerepet játszik, hogy milyen hasznos kiegészítő szolgáltatáshoz juthat csupán 1-2 ezer forint pluszköltséggel.

Jól mutatja a kiegészítők elterjedésének okát a PBA felmérés másik része, amely szerint az autósok közel 25 százaléka a közlekedési balesetben elszenvedett kártól, 20%-uk a sérüléstől fél a leginkább, további jelentős hányad pedig kátyú, - és szélvédőkártól, valamint vaddal való ütközéstől.  Kisebb részben az autó lerobbanásától és a koccanást követő jogi vitáktól tartanak a gépjármű tulajdonosok.

„Ezek a kiegészítő szolgáltatások részben megoldást nyújtanak azokra a kockázatokra, félelmekre, amelyekkel a gépjármű-tulajdonosok nap, mint nap szembeszülnek. A széles  választék közül, a pba.hu oldalán eddig a legtöbben a kátyúkárok elleni védelmet, a vadkár biztosítást és a szélvédő szolgáltatást választották.” – mondta dr. Vass Gábor.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

More details
Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
VeszprémFest, 2025. július 8-12.

VeszprémFest, 2025. július 8-12.

More details
Új lendületben a közép- és kelet-európai ipari-logisztikai piac

Új lendületben a közép- és kelet-európai ipari-logisztikai piac

More details
A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

More details
Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője