2026. április 12., vasárnap - Gyula

Archívum

Megfizethető a fenntartható építészet

2012-11-15 475

Magyarországon még gyerekcipőben jár a fenntartható építés, írja  a Világgazdaság, de a napokban a Brit Nagykövetségen tartott szemináriumon kiderült: nem lenne drágább, mint a hagyományos módszerek. Nem lesz egyszerű feladat megfelelni annak az uniós direktívának, amely szerint 2020-tól már kizárólag olyan új házak épülhetnek, amelyeknek az energiafelhasználása ...

... és a szén-dioxid-kibocsátása közel nulla - a Világgazdaság cikke szerint. Ugyanakkor Magyarországon mintegy 6 éve hanyatlik az építőipar, így a várva várt fellendülés egyik kitörési pontjaként a szakemberek szerint logikus lenne a fenntartható építést előtérbe helyezni.

A Brit Nagykövetség által a témában tartott szemináriumon egyértelműen kiderült, hogy a magyar mérnöki és szellemi tőke "stand by" állapotban van, azaz megvan a szaktudás, az igény és az érdeklődés is, de kevés a kivitelezhető projekt, illetve megoldatlan a finanszírozás is. A meghívott brit előadók prezentációiból és a bemutatott projektekből az is világos lett, hogy Nagy-Britannia a zöldépítésben is legalább két évtizeddel előttünk jár. Fő tapasztalatként valamennyi szakember azt az előítéletet akarta eloszlatni, miszerint a fenntartható építés drágább lenne a többi, hagyományos módszerhez képest.

A brit nagykövet szerint alaptétel: nehéz gazdasági helyzetben minden területen csökkenteni kell a pazarlást, így az energiafelhasználás területén is. Jonathan Knott azt hangsúlyozta: a zöldépítés olcsó és jelentős költségmegtakarítást kínál. "Mindenki számára példaértékű lehet, ahogyan a brit kormány együttműködik az iparággal. A londoni olimpiai játékok pedig bizonyították is, hogy nem csak beszélünk a témáról, hiszen mi rendeztük az eddigi legzöldebb olimpiát" mondta a nagykövet. Példaként említette, hogy az építkezéshez felhasznált építőanyagok többségét vasúton vagy teherhajóval szállították, a lebontott régi épületek anyagának közel 100 százalékát újra felhasználták, valamint legalább egymillió köbméter talajt tisztítottak meg a szennyezőanyagoktól.

Hogy a britek hosszú távú stratégiában gondolkodnak, azt jól mutatja, hogy náluk már évek óta működik a Zöld Építészeti Tanács, amely az iparági és a kormányzati szereplők állandó konzultációjának biztosít intézményi keretet. "Az elfogadott intézkedési terv szerint drasztikusan csökkenteni kell a szén-dioxid-kibocsátás mértékét. Nehéz lesz elérni a 2050-re kitűzött célt, de hosszú távú koncepció kell, mert nem alakulnak ki az intelligens, fenntartható épületek és városok egyik napról a másikra" - fogalmazott Louise Ellison, a Zöld Építészeti Tanács egyik munkacsoportjának vezetője.

A teljes cikk a VG.hu oldalán olvasható.

(Forrás: Világgazdaság)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője