2026. április 12., vasárnap - Gyula

Archívum

Elégedett a Nestlé

2010-02-22 909
A Nestlé nettó profitja 2009-ben 10,4 milliárd svájci frank, volt, a cég idén a tavalyinál erősebb növekedésre számít. A profit összege elmaradt a svájci óriáscég által 2008-ban kitermelt 18 milliárd svájci franktól, a bázis azonban az Alconban szerzett részesedés eladását is tartalmazta. 
A Nestlé értékesítési forgalma tavaly 4,1 százalékkal nőtt, és összege 107,6 milliárd svájci frank volt - jelenti az AP. A 4,5 százalékos szervezetet érintő növekedéssel a cég ugyan az évi 5 százalékos célkitûzés alatt maradt, de Paul Bulcke vezérigazgató az eredményeket úgy kommentálta: a Nestlé az iparágát jelentősen meghaladó mértékben erősödött.

A Nestlé eredményei az elemzői várakozásoknak megfelelően alakultak. A világ legnagyobb csomagolt élelmiszer-gyártóját 2009 első félévében az erős frank és a recesszió együttesen sújtotta.

A következő időszakban azonban csökkentek a nyersanyagárak, a cég pedig az igényekhez igazította árait, hogy minden fogyasztói szegmensben jól teljesíthessen. A Sanford C. Bernstein elemzője leszögezte, hogy a negyedik negyedév különösen erős teljesítményt mutatott minden üzletágban.
 
(Forrás: www.vg.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője