2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Korrupciógyanú a HM egyetemén

2010-02-17 1969
Befolyással való üzérkedés gyanúja miatt tartott házkutatást a rendőrség a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának irodájában. Hogy pontosan mit kerestek a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai arról nem beszél a hatóság. Több embert már gyanúsítottként hallgattak ki.
Katonai buszokkal és teherautókkal állták el a nemzetvédelmi egyetem központi épületének bejáratát, hogy a tucatnyi fotós és operatőr ne tudja megörökíteni, mi folyik az épületben. A biztonság kedvéért egy négy méter magas fekete fóliát is kifeszítettek.

Az újságírók hiába kérdezik az intézményből kijövő diákokat, dolgozókat, senki sem tud semmit. Ami biztos, hogy délután rendőrök szállták meg a nemzetvédelmi egyetem rektori irodáit. A nyomozók egy korrupciógyanús ügy miatt kutatták át Szabó János szobáit, ahol állítólag iratokat foglaltak le.

A hirado.hu értesülése szerint a rektor azzal a kitalált történettel keresett meg egy csomagküldő céget, hogy "a rendőrség nyomoz ellenük, mert egyes alkalmazottaik fegyvereket és kábítószert is szállítanak, de ő el tudja intézni, hogy a cég ebbe ne bukjon bele". Az Index szerint a rektor a DHL csomagküldő céget kereshette meg egy törvénytelen ajánlattal. A nol.hu értesülése alapján a rektor megkísérelt ellenállni az őrizetbe vételére küldött kommandósoknak, eközben könnyebben megsérült.

Az MTV úgy tudja, hogy a befolyással való üzérkedés bûntette miatt indult eljárásban a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorát elkövetéssel, míg másik két embert bûnsegédlettel gyanúsítanak.

A HM cáfolta a Lánchíd Rádiónak azt az információját, amely szerint összefüggés lenne a BKV-nál folyó nyomozás és az egyetemnél tartott házkutatás között.

A Nemzetvédelmi Egyetem a Honvédelmi Minisztérium fennhatósága alá tarozik. A tárcánál azt a tájékoztatást adták, hogy az ügy nincs összefüggésben sem az iskolával, sem pedig minisztériummal.

Az fn.hu-nak Nagy Kálmán ezredes, az intézmény kancellárja elmondta, hogy a rendőrök valóban kivonultak, de ennél többet nem árult el. Arra a sajtóhírre, hogy őrizetbe vették az egyetem rektorát csak annyit közölt, hogy mindez találgatás.

A Nemzeti Nyomozó Iroda közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy befolyással üzérkedés bûntette miatt több helyen, így a egyetem rektorának irodájában is volt házkutatást.
A rendőrség két személyt gyanúsítottként hallgatott ki, egy harmadiknál még folyik a házkutatás a befolyással üzérkedés bûntette miatt indult eljárásban.

A kihallgatott gyanúsítottak egyikét őrizetbe vették, a másik szabadlábon védekezhet - olvasható a rendőrség honlapján megjelent közleményben.
 
 
(Forrás: www.fn.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője