2026. február 25., szerda - Géza

Archívum

Milliárdos munkahely-teremtési program a Postától

2010-01-28 664
A Magyar Posta ingatlanértékesítési bevételeiből fedezte tavaly 1,3 milliárd forint értékû munkahely-teremtési, és további, liberalizációt szolgáló beruházásait - állapította meg a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) szerdai ülésén, amelyen áttekintette egyebek között a cég felügyelőbizottságának jelentését.

Az MVT az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kiemelte: ez összhangban volt a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) által meghatározott célokkal. Az érintett beruházások legfontosabbika a Gödöllőn épülő úgynevezett keleti gépesített levélfeldolgozó központ. Az erre vonatkozó közbeszerzés az év elején elindult. A Magyar Posta a postahivatalok nyitott pultosítására tavaly közel 400 millió forintot költött - ismertette az NVT.

A tanács szerdai ülésén értékelte a Tokaj Kereskedőház Zrt. helyzetét és idei évre szóló üzleti tervét is. Az NVT megállapította, hogy a tokaji borvidék legnagyobb szőlőfelvásárlója az utóbbi években jelentős átalakuláson ment át, mivel saját erőből összesen 2 milliárd forintot meghaladó értékû modernizációs beruházást hajtott végre, így a gazdasági válság miatti gyengébb kereslet ellenére, a krízis elmúltával versenytársainál és saját korábbi pozíciójánál is kedvezőbb helyzetbe kerülhet.

Az NVT áttekintette a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Zrt. reorganizációs programját, amely a jövedelmező porcelángyártás hosszabb távú fenntartását tûzi célul. Kiemelt szerepet szánnak a kőedénygyártásnak, amelyet a manufaktúra egy osztrák céggel kooperációban, hosszú távú együttmûködés keretében folytat. A koncepció tartalmazza ugyanakkor a vállalati szervezet és a költségszerkezet racionalizálását. A társaság válsághelyzetének kezeléséről a pénzügyminisztérium és az MNV Zrt. egyeztetéseket folytat - jelezte a közlemény.

Az NVT kezdeményezi az MNV-nél a Hunnia Filmstúdió Kft. és az Objektív Filmstúdió Kft. tőkéjének megemelését 30-30 millió forinttal. A közlemény szerint a tőkeemelésre azért van szükség, mert a filmgyártás állami támogatásának rendszere az utófinanszírozáson alapul, ezért a filmkészítés folyamatosságának biztosítása megköveteli, hogy a stúdiók képesek legyenek saját forrásból az előfinanszírozásra.

A vagyontanács hozzájárult ahhoz, hogy az állami tulajdonú Ipoly Erdő Zrt. támogatási szerződést köthessen a Pro Régió Nonprofit Közhasznú Kft.-vel, mint az uniós fejlesztési program közremûködő szervezetével a kemencei erdei iskola infrastrukturális fejlesztésére. Eszerint az Ipoly Erdő Zrt. a tanács támogatásával vállalja, hogy a következő öt évben fenntartja a fejlesztés eredményeként megújuló erdei iskolát. A beruházás teljes összege mintegy 97 millió forint, ebből 78,5 millió forint az uniós támogatás.

Az MNV Zrt. vezérigazgatójának döntése alapján mûemléki, illetve váringatlan-felújítások és javítások is indulhatnak az idén, illetve folytatódhatnak a közeljövőben. Ennek keretében 91,5 millió forintból megkezdődhet a Budai Várban lévő Savoyai-terasz burkolatának helyreállítása, emellett rendbe teszik a szigetvári várat, mintegy 130 millió forintból. Ezen belül, a kazamaták állagmegóvására 46 millió forintot, a várfal javításokra pedig mintegy 85 millió forintot fordíthat a beruházó.

 

 

(Forrás: www.mfor.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Pentagon: bármi áron megszerzik az egyik legnagyobb AI-cég szolgáltatását

Pentagon: bármi áron megszerzik az egyik legnagyobb AI-cég szolgáltatását

More details
Ausztrália csatlakozott az India AI Impact Summit nyilatkozatához

Ausztrália csatlakozott az India AI Impact Summit nyilatkozatához

More details
Bárány Napok – Gasztronómiai kaland 2026. március 28–29-én!

Bárány Napok – Gasztronómiai kaland 2026. március 28–29-én!

More details
Szavatolt biztonság – raktárak és lejárati idők

Szavatolt biztonság – raktárak és lejárati idők

More details
Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul

Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul

More details
Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újság fogyasztásban!

Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újság fogyasztásban!

More details
Egymást érik a változások a fuvarozásban: mindez a fogyasztókra is hatással lehet

Egymást érik a változások a fuvarozásban: mindez a fogyasztókra is hatással lehet

More details
A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője