2026. február 25., szerda - Géza

Archívum

Ingatlanpiac: megállt a zuhanás, jöhet a stagnálás?

2010-01-26 631
A tavalyi év első felében még csökkent az Ecostat Ingatlanbarométerének értéke, az utolsó két negyedévben azonban már emelkedés volt megfigyelhető, ami azt jelzi, hogy további csökkenést már nem várnak a piaci szereplők, inkább stagnálhat a szektor.
Az Ecostat idei előrejelzései szerint megélénkülhet a lakásbérbeadási piac, azonban a növekvő kínálat miatt a bérleti díjak emelkedésére nem lehet számítani.

Még nem várható tartós fellendülés

"Természetesen a két legutóbbi negyedéves növekedés nem feltétlenül az ingatlanpiac fellendülését és tartós növekedését jelenti, inkább azt mutatja, hogy további csökkenést már nem vár a piac, az ingatlanpiac résztvevői inkább a stagnálást valószínûsítik" - olvasható az Ecostat elemzésében.

A több mint egy évig tartó mélyrepülést vizsgálva az ingatlanpiac legnagyobb vesztesei az ingatlanberuházó vállalkozások és az önkormányzatok voltak, az előbbieknek 8,6, az utóbbiaknak 7,8 százalékkal esett a konjunktúra indexük. Kisebb piacvesztést szenvedtek el az ingatlan-forgalmazók (-2,4 százalék) és a vállalatok (-1,1 százalék). A lakosság a 2008. év utolsó negyedévében már jelentős mértékû keresletcsökkenést jelzett, s a jövőben sem várható ettől a csoporttól erősödő vásárlási kedv az ingatlanpiacon.

A 2009. negyedik negyedévi Ingatlanbarométer értéke 38,5 százalék ez kilenc éve, amióta az Ecostat az ingatlankonjunktúrát méri a negyedik legalacsonyabb érték. A felmérésben résztvevők az előző negyedévi értékekhez viszonyítva növekedést prognosztizáltak, ami annak a következménye, hogy az előző negyedévekben a gazdasági válság miatt hozott megszorító intézkedések hatására pesszimistábbak voltak az ingatlanpiac szereplői.

Az ingatlanpiacon 2009-ben folytatódott az előző évben megkezdődött strukturális átrendeződés, vagyis a lakásépítés és forgalmazás dinamikája mérséklődött, az egyéb épületek építése és az infrastrukturális fejlesztések kisebb mértékben növekedtek. 2009. év elejére a globális pénzpiaci válság begyûrûzött a reálgazdaságba is.

A magyar ingatlanpiac, akárcsak a legtöbb más ágazat az országban, hitel nélkül nem mûködik. Magyarországon is csökkentek és drágultak az ingatlanok építéséhez és felújításához szükséges hitelek mind a lakossági, mind a nem lakossági szférában. Egyre kevesebb lakás épül, visszafogják az irodák és az egyéb épületek építését, így az építőipar teljesítménye tovább esik. A kormányzat központi beruházásokkal már nem képes növelni a beruházások volumenét, az építőipar továbbra is leginkább az EU pénzekből történő megrendelésekben bízhat.

 
(Forrás: www.mfor.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztést hajt végre a Prologis Park Budapest–Sziget területén

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztést hajt végre a Prologis Park Budapest–Sziget területén

More details
Rekordszinten az épülő ipari ingatlanállomány Csehországban

Rekordszinten az épülő ipari ingatlanállomány Csehországban

More details
A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

More details
A Cinema City szenvedéllyel teli csúcsfilmek kínálatával perzseli fel a hűvös napokat

A Cinema City szenvedéllyel teli csúcsfilmek kínálatával perzseli fel a hűvös napokat

More details
Újabb megbízó döntött az ICON PM szolgáltatásai mellett

Újabb megbízó döntött az ICON PM szolgáltatásai mellett

More details
Cáparoham volt most vasárnap az RTL-en

Cáparoham volt most vasárnap az RTL-en

More details
A támogatott hitelre vásárló vevők vették át az irányítást az ingatlanpiacon

A támogatott hitelre vásárló vevők vették át az irányítást az ingatlanpiacon

More details
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt

Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt

More details
Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. élén

Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. élén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője