2026. június 8., hétfő - Medárd

Archívum

A béna kacsa még hápog: hajrá hírszerzők!

2009-10-12 1073
Alapjaiban reformálta meg az amerikai titkosszolgálatokat, és erősítette mega nemzeti hírszerzési igazgatónak (DNI) mint az összes szolgálat irányítójának szerepét az a rendelet, amelyet még George Bush amerikai elnök hagyott jóvá. A kongresszushoz eljuttatott új irányelvek értelmében a nemzeti hírszerzési igazgató...
... az eddiginél erősebb jogosítványokat kap a kiadások és a prioritások meghatározása, valamint a külföldi titkosszolgálatokkal folytatott együttmûködés ellenőrzésében, ami hagyományosan a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) felelőssége volt.

A 16 különböző amerikai titkosszolgálat hatáskörét és feladatait tartalmazó, 12 333. számú végrehajtási utasítást még a néhai Ronald Reagan elnök adta ki 1981-ben. Az illetékes kormányzati tisztségviselők több mint egy évig tárgyaltak csendben a reformról, igyekezvén úgy átszabni a törvényt, hogy az tükrözze a nemzeti hírszerzési igazgatónak mint az összes titkosszolgálat fejének új szerepét. Ezt a posztot a kongresszus 2005-ben hozta létre a 2001. szeptember 11-i terrortámadások folyományaként, de bírálói szerint anélkül, hogy a DNI megkapta volna a titkosszolgálatok irányításához szükséges költségvetési és politikaformáló hatásköröket.

Az új irányelvek továbbra is érvényben hagyják a tilalmat a külföldi vezetők elleni merényletekre, valamint embereken végzett kísérletekre. (Utóbbiak csak az alanyok beleegyezésével folytathatók.) A CIA a múlt század 50-es éveiben ugyanis rendszeresen próbált ki LSD-t emberi alanyokon, amit egy szenátusi vizsgálat derített fel 1977-ben.

A DNI-nek az új irányelvek értelmében ezentúl joga lesz rendelkezni minden olyan hírszerzési információ felett, amelyhez egynél több szolgálatnak van köze. Ez utóbbi rendelkezés célja, hogy átfogóbb információcserére kényszerítse a szolgálatokat, amelyek rendszerint nem szívesen osztják meg egymással fontos értesüléseiket. Egyúttal arra utasítja az ügyészséget, hogy dolgozzon ki olyan irányelveket, amelyek lehetővé teszik a szolgálatoknak a hozzáférést más szolgálatok információihoz.

Az egyik leginkább vitatható változás az, hogy a DNI lehetőséget kap más országok szolgálataival való kapcsolatépítésre, ami hagyományosan a CIA kiváltsága volt. Az új irányelvek mindazonáltal kikötik, hogy a CIA-nek "koordináló szerepe" van ennek az együttmûködésnek az alakításában.
 
 
Forrás: www.168.ora.hu
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője