2025. december 3., szerda - Ferenc

Archívum

Brit befektetőkhöz kerülhet a sármelléki reptér

2009-09-25 451
Brit befektetői körrel tárgyalnak jelenleg a Fly Balaton ír tulajdonosai, akikkel ha szerződést kötnek, megnyugtatóan rendeződhet a sármelléki reptér sorsa - mondta Benkő Attila, a Fly Balaton üzemeltetési igazgatója a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság.

Benkő Attila beszámolója szerint bebizonyosodott, hogy komoly üzleti kárt okozott a Balaton repterének, hogy az elmúlt télen bezárt. Míg tavaly 110 ezres utasforgalmat bonyolított, idén szeptember végig 12 ezerre zuhant a forgalma. Október 10-én elmegy az utolsó szerződéses járat, a reptér repülőgépjárat nélkül marad, a költségeit pedig a megmaradó kisgépforgalom semmiképpen nem fedezi.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy az ír tulajdonos már 3,5 milliárd forintot fektetett be a repülőtér fejlesztésébe és üzemeltetésébe, amely idén áprilisban nehéz pénzügyi feltételekkel, a térség összefogásával és a szolgáltatók kitartásával tudott újra kinyitni. Közölte, a létesítmény akkor mûködhet tovább, ha rendezni tudja a szolgáltatók felé fennálló több tízmilliós tartozását, fejlesztésről pedig csak ezt követően lehet beszélni. 

Reményekre ad okot, hogy a balatoni destináció, új járatok indításának, illetve charterjárat bővítésének lehetősége iránt szép számmal mutatkozik érdeklődés - egyebek közt dán, német, finn, angol és török -, de valamennyi érdeklődőt csak akkor érdekli, ha a Fly Balaton nem zár be télre.

Ugyan a jelenlegi piaci helyzetben irreális elvárás, hogy pár éven belül rentábilisan üzemeljen a reptér, de így is mindent el kell követni, hogy télen is nyitva maradjon - fogalmazott Benkő Attila. "Most mindenki ezen dolgozik, és azon, hogy jövőre indulhassanak tavaszi járatok" - tette hozzá, nem titkolva, hogy a tulajdonosi kör bővülése, illetve tőkebevonás nélkül nem mûködhet tovább a létesítmény. A hitelezők felől tapasztalható szorítás azt mutatja, a reptér sorsa egy-másfél hónapon belül eldől.

Az igazgató sérelmezte, hogy a repülőtér nemigen kapott támogatást önkormányzatoktól, pedig a tavalyi 110 ezer utasnak jelentős része a régióban maradó külföldi turista volt, amelyből profitáltak.

Egy szállodaüzemeltető azt vetette fel, hogy jelentős forgalmat tudnának szervezni a repülőtér számára a térség szállodái és a turistairodák, főként a gyógyturizmus fellendülésének köszönhetően, ha a mûködése stabillá válna és lehetne rá építeni.

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

More details
Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

More details
Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

More details
Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

More details
A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

More details
Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

More details
A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

More details
Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője