2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Archívum

Új pályázat: 1-20 millió kis cégeknek

2009-09-21 667
Egy és 20 millió forint közötti támogatást nyerhetnek el technológiai fejlesztésükre a kisebb vállalkozások. Miután a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség idén második alkalommal hirdeti meg a Gazdaságfejlesztési Operatív Program, valamint a Közép-Magyarországi Operatív Program pályázati konstrukcióit erre a célra.
 A Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. (MAG) közölte: a két programban 2009-re és 2010-re együttvéve 17 milliárd 588 millió forintnyi támogatási összeg pályázható meg, amelyhez a forrásokat 85 százalékban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, 15 százalékban pedig a magyar költségvetésből fedezik – számolt be az MTI.

A pályázaton nyertes társaságok az odaítélt forrásból beruházásokat eredményező technológiai fejlesztéseket hajthatnak végre, új, vagy három évnél nem régebbi használt eszközöket vehetnek, valamint megvalósíthatják vállalkozásuk informatikai fejlesztését hardver és szoftver eszközök beszerzése révén.

A gazdaságfejlesztési központ közleménye szerint a támogatási keret segíti a vállalkozások világhálós megjelenését is, hiszen a honlappal még nem rendelkező vállalkozásoknak a pályázat elnyerésével kötelezően létre kell hozniuk honlapjukat. Emellett kiegészítő tevékenységként lehetőség van támogatás elnyerésére minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetésére és tanúsíttatására is. A tervek szerint az igényelt támogatás összege minimum egymillió, maximum 20 millió forint lehet, de úgy, hogy az egyes projektre maximálisan nyújtható támogatások mértéke a megvalósítás helyszínétől függően az elszámolható költségek 35-50 százalékát fedezheti - Budapesten ez az arány 25 százalék.

 

(Forrás: www.szabadfold.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

More details

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője