2026. május 1., péntek - Fülöp

Archívum

800 milliós nyereséget vár az RFV

2009-09-18 439
Az energetikai beruházásokkal foglalkozó RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt. 810 millió forint nettó nyereségre számít az idén, a társaság bevételei 2009-ben várhatóan elérik a 4,3 milliárd forintot - tette közzé profit előrejelzésében az RFV a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
A kamat-, adófizetés-, tőketörlesztés és értékcsökkenési leírás előtti nyereségét (EBITDA) 1,52 milliárd forintra becsüli a cég 2009-ben. A társaság 2010-re vonatkozóan is közölt eredmény előrejelzést. E szerint a jövő év első negyedévében az EBITDA eredmény 450 millió forintot, a nettó profit 280 millió forintot érhet el, az árbevétel pedig várhatóan 1,2 milliárd forint lesz.

A második negyedév végére 920 millió forint EBITDA, 650 millió forint nettó eredménnyel, és 2,7 milliárd forint bevétellel számol a cégvezetés.

A várható kedvező eredményeket a cég azzal magyarázza, hogy a 2009. július 15-én zárult tőkeemeléssel az RFV friss tőkéhez jutott, amely visszaállította a pénzügyi válságot megelőző növekedési pályára.

A menedzsment arra számít, hogy a társaság romániai leányvállalata jövőre intenzív expanziót valósíthat meg és a cégcsoport növekedésének motorjává válhat. Bíznak abban, hogy a gyergyószentmiklósi referencia több új projekthez segítheti hozzá a társaságot. Az RFV augusztus közepén jelentette be, hogy megvásárolta a hőszolgáltatói szerződéssel rendelkező SC Termoenergy Srl. többségi tulajdonrészét, s így megkezdheti a gyergyószentmiklósi távfûtési rendszer felújítását.

A tőzsde A kategóriájában jegyzett RFV Nyrt. 2009 első félévében 153,6 millió forint nettó nyereséget ért el, ami 43 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál. A vállalat EBITDA eredménye 13 százalékkal 413,6 millió forintra csökkent. Az értékesítés nettó árbevétele 18 százalékkal, 1,212 milliárd forintra csökkent.

 

(Forrás: www.mfor.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Az Ares Management logisztikai parkokat értékesít Csehországban és Magyarországon

Az Ares Management logisztikai parkokat értékesít Csehországban és Magyarországon

More details
A munkatér-kialakítás stratégiai eszközzé vált a bérbeadásban

A munkatér-kialakítás stratégiai eszközzé vált a bérbeadásban

More details
A prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

A prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

More details
BorsodChem:

BorsodChem: "Komoly feladat megszerettetni a kémiát"

More details
Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

More details
Érkeznek a tudatos vásárlást segítő digitális élmények

Érkeznek a tudatos vásárlást segítő digitális élmények

More details
Túlélési stratégia közel 100 millió év tapasztalatával

Túlélési stratégia közel 100 millió év tapasztalatával

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője