2026. június 12., péntek - Villő

Archívum

Mire készül a Tesco? Az új vezér elmondta

2009-09-14 668
Elsősorban a kis formátumú üzletekkel lát lehetőséget piaci részesedése növelésére az áruházlánc - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Per Bank, a Tesco-Global Áruházak Zrt. új vezérigazgatója. A dán származású vezérigazgató szerint az elsődleges cél, hogy a Tesco-Global Áruházak Zrt. üzleteit vonzóbbá tegyék a vásárlók számára.

Versenyképesebb árakat, szélesebb választékot szeretnének biztosítani. Továbbra is a tervek között szerepel az újabb boltok nyitása: idén eddig 11 üzletet adtak át, ebben a - márciusban záruló - pénzügyi évben közel 15 egységet nyitnak.

Per Bank azt szeretné, hogy több kisvárost is elérjenek, de úgy látja, hogy a fővárosban is van még fedetlen terület. A növekedési lehetőség adott, ugyanakkor a Tesconak olyan hálózatokkal kell versenyezni, mint az Aldi vagy Lidl, a Spar, és a többi erős konkurens.

Az új vezérigazgató érdekes adatokkal is szolgált a Napi Gazdaságnak adott interjújában: a magyar piacon 15 éve jelenlévő áruházlánc eddig folyamatosan növelte beruházásait, melyek összértéke mára már meghaladja a 330 milliárd forintot. 22 ezer embernek adnak munkát -közülük összesen hat külföldi.
 
 
(Forrás: www.penzcentrum.hu)  
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője