2026. július 3., péntek - Kornél

Archívum

Javuló versenyképesség

2009-09-09 535
Tükör. Az idén némileg jobb lett Magyarország helyezése a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) globális versenyképességi ranglistáján. Míg hazánk 2008-ban 134 országból a 62. helyezést érte el, addig az idén 133 indulóból – a tavalyival megegyező abszolút pontszámmal – 58. lett. Térségünkben változatlanul Csehország áll az élen...

...Magyarország egyedül Lettországot előzi meg. Hazánk a legalacsonyabb pontszámokat az intézmények területén kapta. A kormányzati döntések átláthatóságát és a tisztviselők részrehajlását illetően ugyancsak nincs benne Magyarország az első százban.

Inkább az erősségek jellemzik az egészségügyet, az oktatást, az innovációt, illetve az új technológiák átvételének képességét. Statisztikailag talán ki lehet mutatni a hazai versenyképesség javulását, a kis- és közepes vállalkozások szintjén azonban ez egyáltalán nem érezhető – fejtette ki lapunknak Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.

 

(Forrás: www.vg.hu)  

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details